 |
Romák és szövetségeseik tüntetnek a
Jobbik ellen 2012. okt. 17-én. Forrás: BT |
Miért hasznos közösségszervezésről beszélnünk Magyarországon egy olyan társadalmi pillanatban, amikor éppen széles körű civil összefogás van bővülőben? Miért beszélünk újként a közösségszervezésről, amikor rengeteg dinamikus, budapesti, illetve vidéki szerveződés volt és van is? Mi ez, ha nem közösségszervezés?
A közösségszervezés nem keverhető össze a közösségfejlesztéssel, bár gyökereiben és eszközeiben sok szempontból vannak átfedések.
(1) A koalícióépítés, a kampánykoordináció vagy az aktivistakoordináció szervezés, de nem közösségszervezés, bár ezeket a módszereket a közösségszervezés mind használja. Miben új a közösségszervezés?
Kiépült szerveződési infrastruktúrát!
A közösségszervezés során azok az emberek, akiknek nincsen lehetőségük beleszólni a döntéshozatali folyamatokba,
a társadalmi változás és az igazságtalan hatalmi egyenlőtlenségek átrendezése érdekében nem hierarchikus és nem feltétlenül jogi, hanem strukturális értelemben vett szervezeti keretek között
állampolgári csoportokat alakítanak. A közösségszervezés szerint a társadalmi és gazdasági igazságtalanságok eredője a társadalmi csoportok közötti hatalmi és erőforrásegyenlőtlenségekben keresendő
(2), ezért a közösség tagjai végső soron
a hatalom és az erőforrások igazságosabb újraelosztása érdekében szerveződnek, a döntéshozatali folyamatok befolyásolásán keresztül a demokrácia eszközeivel. A közösségszervezés csillaga a valódi demokrácia, a méltóság, és a szövetséges társadalmi csoportokkal való összefogás.
A közösségszervezés tehát hagyományosan az emberi jogok mentén definiált
társadalmi igazságosság jegyében tematizálódik, ezért a csoportok sokszor azok
részvételével, lehetőleg
irányításával működnek, akik
társadalmilag kiszolgáltatott, elnyomott helyzetben vannak, de minden esetben azokkal együtt, akik
az ügyben közvetlenül érintettek. (Ezért nem tekintjük közösségszervezésnek azt, amit a Magyar Gárda vagy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, vagy amit a Tea Party csinál, mert elveiben nem, csak módszereiben emlékeztet a közösségszervezésre.)
Az állampolgári részvételen keresztül tehát az alapvető cél, hogy a
kirekesztett társadalmi osztályok, illetve
a sérülékeny (etnikai, nemi, vallási, gazdasági alapon, illetve szexuális hovatartozása, életkora vagy fogyatékossága miatt diszkriminált)
csoportok demokratikus taktikákkal elég hatalmat szerezzenek ahhoz, hogy befolyásolni tudják a döntéshozókat.
(3) A kiegyenlítetlen hatalmi helyzet okán hangsúlyosak a konfrontatív stratégiák.
A
csoport képviseletében tehát
a közösség tagjai lépnek a döntéshozók és a média elé. Nem vagy nem csak a professzionális civil, hanem a demokrácia gyakorlásából kívülrekedt csoportok képviselői. Etnikai, nemi vagy más tekintetben vett kisebbség esetén nem csak az elit vagy a középosztálybeli értelmiség tagja. Erre azért nyílik lehetőség, mert a közösségszervezés folyamatában nagy hangsúly helyeződik a
közösségi tanulásra, vagy ha úgy tetszik, a perifériára szorult csoportok állampolgári eszköztárának növelésére: például az egymástól való tanulásra a társadalmi kérdésekről és a szociális rendszerről, belső képzésekre a médiában való szereplésről, helyzetgyakorlatokra a döntéshozókkal való találkozáshoz, vagy a kommunikációs kultúra fejlesztésére.
Ebben a folyamatban
a közösségszervező szerepe, hogy megismerje a közösség (szomszédság, vallási gyülekezet, intézmény, hasonló ügyben érintett emberek érdekközössége) tagjait, illetve - elsősorban az ő elmondásukon keresztül - a közösség problémáit, és
megtalálja és támogassa azokat a tagokat, az ún.
közösségi vezetőket, akik képesek demokratikus keretek között, a közösség érdekeit szem előtt tartva egy csoport alapításában segédkezni, illetve koordinálni. A közösségszervező tulajdonképpen a csoporttá válást, a nyomásgyakorlást, a közösségi tanulást facilitálja, illetve ennek válik tevőleges alakítójává, és a közösségi vezetőkkel együttműködésben segíti a csoport demokratikus fejlődését. Az, hogy a közösség
minél több tagja tanuljon bele a közösségi vezető szerepbe, a közösségszervezés során döntő jelentőségű a szervezeti keretek erősödéséhez, és a csoport demokratikus úton való bővüléséhez.
Koalíciós formák a közösségszervezésben
Ilyen típusú állampolgári szerveződések sokféle környezetben létrejöhetnek, és mindegyik más stratégiát kíván. A
szomszédság alapú közösségszervezésben a közösségszervező a különböző szomszédságokban keresi a leendő közösségi vezetőket, tárja fel a szomszédság számára fontos ügyeket, facilitálja a csoportalapítást, a nyomásgyakorlást, a közösségi tanulást, majd a létrejött szomszédsági alapú szerveződések között az összefogást (ld. a
Virginia Organizing munkáját vagy az
itt, illetve
itt felsorolt példákat). A közösségszervező nem a semmiből kezd el építkezni: támaszkodik a korábbi vagy futó kezdeményezésekre, szervezetekre, ezek vezetőire, illetve tagságára,
vagy kiforratlan szerveződési formákra, valamilyen struktúrára, ami megragadhatóvá teszi a közösséget. A közösségszervező értelemszerűen a szomszédság, a gyülekezet, vagy az intézmény néhány tagjának beleegyezésével, vagy felkérésével kezd el szerveződni.
A gyülekezeti alapú közösségszervezésben a közösségszervező a társadalmilag inaktív, illetve széthullott gyülekezeteket szervezi élő és befogadó hitközösségekké, vagy akár a felekezeteken átívelő együttműködésüket facilitálja egy bizonyos társadalmi ügyben. Ennek előzménye általában, hogy a lelki vezető vagy a hívek közül néhányan felismerik, hogy gyakorlatukban és tagságukban elidegenedtek azoktól az emberektől, akik a társadalmi igazságtalanságokat elszenvedik. Vagy szeretnének a társadalmi kérdések megoldásában (még inkább) tevőleges szerepet vállalni, esetleg más közösségekkel együttműködésben. A közösségszervező itt azt a folyamatot facilitálja, hogy a hitközösségben közös döntés és cselekvési terv szülessen arról, hogy a gyülekezet hogyan válhatna gyakorlatában is relevánssá a társadalmilag kirekesztett csoportok számára, hogyan vonhatnák be őket a gyülekezetbe, és működhetnének velük együtt lehetőleg egalitáriánus alapon a társadalmi változás érdekében. Vagy hogyan erősíthetnék egymás törekvéseit más felekezetekkel együttműködésben (ld. a
Back of the Yards-ot vagy a
DART-ot).
Az intézményi alapú közösségszervezés a fentiekhez hasonlóan történik: a közösségszervező egy bizonyos ügy mentén az intézményeket szervezi közös platformmá, illetve az intézmények tagjaival, és a velük kapcsolatban lévő társadalmilag elnyomott csoportokkal csinálja végig a közösségszervezés folyamatát (ld.
Chicago Coalition for the Homeless vagy a
Back of the Yards-ot).
Az
ügy alapú közösségszervezés pedig egyrészt lehet olyan embereknek a megszervezése, akik egy ügyben (lakhatás, egészségügy, bevándorlás, stb.) személyesen érintettek, de nem egy szomszédságban laknak, és nem is ugyanazon intézmény vagy gyülekezet tagjai. Jelentheti továbbá többféle típusú (szomszédsági alapú, gyülekezeti alapú, intézményi alapú, ügy alapú) csoport összefogásának megszervezését (ld. a Kentuckians For The Commonwealth példáit
itt és
itt, akik a szénbányák közelében élő helyieket, a középiskolásokat, a művészeket, a civil szervezeteket, stb. szervezik meg az Appalache-hegységet pusztító bányászati technikák beszüntetése érdekében vagy az Iowa CCI-t
a farmerek és a bevándorlók közötti együttműködésben).
A közösségszervezés tehát egy széles társadalmi bázisra épülő, erős és demokratikus szervezeti kereteken nyugvó társadalmi összefogás letéteményese lehet, ahol a szegény és elnyomott csoportok ugyanolyan határozott és átütő hangon képesek megszólalni, mint az ő érdekeiket őszintén szem előtt tartó civilek. Továbbá, amellett, hogy saját szomszédságukban, illetve életükben is javulást akarnak elérni, - a fejlesztésen túlmutatóan - rendszerszintű változásért is küzdenek. A lokális-országos szint összekapcsolásának köszönhetően tehát a közösségi szervezetek – ideális esetben – nem vesztik el a kapcsolatot a helyi ügyekkel és érdekekkel, megfelelő egyensúlyt tudnak tartani a lokális, a regionális, illetve az országos szintű célok között, miközben erejüket stratégiailag is jól be tudják csatornázni.
A kézikönyv margójára: "Az utolsó stoptábla"(4)
Az állampolgári részvétel kézikönyve. A közösségszervezés mint az állampolgári részvétel erősítésének egyik eszköze című kiadvány egyike azon kevés anyagoknak, melyek a közösségszervezésről a kelet-közép-európai régió kontextusában beszélnek. Éppen ezért hiánypótló, hogy az itt folyó kezdeményezések közül összegez és bemutat néhányat, és ezek alapján rövid áttekintést nyújt a közösségszervezés legalapvetőbb lépéseiről. Ennek, és az ezt megelőző évek munkájának köszönhetően válhatott egyre több országban ismertté a közösségszervező módszer. Ha azonban egy olyan aktivista szemével próbáljuk olvasni az anyagot, aki nem ismeri a közösségi intervenciónak ezt a formáját, a példák többsége alapján olybá tűnhet számára, mintha a közösségszervezők minden ambíciója kimerülne a városszépítésben és a városfejlesztési projektekben. A kilencből hat állampolgári csoport (illetve közösségszervezője) olyan követeléseket fogalmazott meg a döntéshozó felé mint a szomszédságokat összekötő híd lerombolása helyett egy új építése, a környezetbarát és olcsó szeméttárolás megoldása egy bérlakástömbben, parkolóhelyek kialakítása, utcatakarítás, a park- és játszótérépítés, a sétálóövezet megőrzése egy tervezett benzinkút ellenében, a szemételszállítás megoldása, egy sportközpont, illetve egy buszmegálló felújítása. Három esetben jelent meg más jellegű követelés: a munkanélküliek, illetve a közmunkások helyzetének javítása, a hajléktalanság megszüntetése a lakhatáshoz való jog törvénybe foglalásán és a szociális bérlakásrendszer kiépítésén keresztül, illetve az orvosi eszközök vásárlása egy falusi kórházba.
Természtesen az előző példákban azért választottak "kis és könnyen megnyerhető ügyeket", mert ezen keresztül az állampolgárok várhatóan gyakorolják a nyomásgyakorlást, és a győzelem okán növekedhet az állampolgári részvétel. Mégis, a leírások alapján olybá tűnhet, mintha a közösségszervezés "öncélú" lenne, azaz minden stratégia és távlati elképzelés nélkül, pusztán az állampolgári részvétel növelése érdekében zajlana a munka (pedig feltételezhetően nem ez volt a szerzők szándéka). Habár többé-kevésbé mindegyik példában megjelenik a szegényebb társadalmi osztályok, illetve a legsérülékenyebb csoportok bevonására tett kísérlet, az
MSZEH és az
AVM példáin kívül nem válik világossá, hogy a többi kezdeményezés közösségszervezője szerint a választott ügyek hosszú távon hogyan szolgálnák a
rendszerszintű társadalmi változást és az igazságtalan hatalmi egyenlőtlenségek átrendezését, ami megkülönbözteti a közösségszervezést a közösségfejlesztéstől. Márpedig pusztán a növekvő állampolgári aktivitás önmagában nem feltétlenül vezet a hatalmi viszonyok átrendeződéséhez. Amikor egy új térségben próbáljuk kikristályosítani és megszerettetni ennek a közösségi intervenciós formának a módszertanát, segítség lenne a módszer elveit és hosszú távú társadalomformáló lehetőségeit egyértelműsíteni.
A közösségszervezés hagyományában továbbá nagy hangsúlyt kap az, hogy egy új állampolgári csoportnak "kis és könnyen megnyerhető" üggyel érdemes kezdenie - tehát olyannal, ami nem távlati célokkkal kecsegtet, és nem okoz ellentmondást a formálódó csoport számára (ehhez ld.
az Alinsky-féle közösségszervező stratégiát). Ez a stratégia a kiadványban is elég határozottan körvonalazódik, amikor a csoportok a szeméttárolás vagy -elszállítás megoldása, parkolóhelyek kialakítása, utcatakarítás, vagy buszmegállófelújítás, stb. körül fogalmaztak meg követeléseket. A közösségszervezés hagyományában hangsúlyos továbbá, hogy ezeket az ügyeket - demokratikus formában - a közösség határozza meg. Az érvelés úgy szól, hogy a gyors sikerélmény lendületet adhat a szervezet fejlődésének, a győzelem felmutatásával pedig növekedhet a tagság, ami egy nagyobb kampányhoz elengedhetetlen.
Ez önmagában mind logikusnak tűnik, mégis nagyon félrevihet.
Gary Delgado (amerikai kutató, egyetemi előadó, aktivista, az ACORN egyik alapítója és közösségszervezője) 1998-as cikkében (
The Last Stop Sign) idéz fel egy történetet, amikor egy közösségszervező (a Saul Alinsky alapította Industrial Areas Foundation közösségszervezője) azt mondta neki, hogy új-mexikói, tehát az USA déli határállamában lévő szervezetükben azért nem foglalkoznak bevándorlási kérdésekkel, mert ez az ügy egyszer sem merült fel a tagok között. Mivel a közösségszervező fehér, azaz fehér európai-amerikai férfi volt, a tagok pedig latin-amerikai származásúak, Delgado valószínűleg jogosan veti fel annak lehetőségét, hogy ez az ügy egyszerűen a származásbeli különbségekből fakadó (kezdeti) bizalomhiány miatt nem jött elő, annak ellenére, hogy az ügynek nyilvánvalóan van relevanciája a közösség életében. Mennyiben a közösségszervező felelőssége, hogy felhozzon egy témát? - teszi fel a kérdést Delgado, és egy példával válaszol. A kaliforniai hatóságok el akarták venni egy leszbikus nőtől a gyerekét. A szomszédsági szerveződés annak hatására karolta fel az esetet, hogy a szervezet igazgatónője kiállt az ügy jelentősége mellett az elnökségnél. Az igazgatónő leszbikus volt. Itt tehát a közösségszervező befolyásolta az események menetét, hidat képezett a csoport és a leszbikus anyuka, vagy inkább a szomszédság és az LMBT ügy között, és a közösség tagjai számára értelmezhetővé és befogadhatóvá tett egy olyan esetet, amitől eleinte talán idegenkedtek.
A döntéshozók sokszor azáltal érvényesülnek, hogy etnikai, nemi, osztály, stb. alapon egymásnak ugrasztják az elnyomottak csoportjait: a cigány segélyen élőket a nem cigány elszegényedett népességgel, a lakásszegényeket a hajléktalanokkal, a vallásosakat a melegekkel, és általában a társadalmilag perifériára szorult csoportokat az adófizető középosztállyal, miközben adójukból az állam valójában elenyésző összeget költ szociális segítségnyújtásra. Ezek az ellentmondások a közösségszervezés során elkerülhetetlenül felmerülnek. Továbbá azért, mert valaki elnyomott, még nem biztos, hogy ő maga nem nyom el másokat, gondolok itt pl. a partnerkapcsolati erőszakra, vagy az állatok ellen tanúsított agresszióra. A hosszú távú társadalmi változáshoz a közösségszervezőnek fel kell vállalnia az ellentmondásos ügyeket és a "hermészi" hídépítő szerepet.
Valóban az a hatékony stratégia, ha egy új szervezet esetében mindenáron ragaszkodunk a "kis és megnyerhető ügyekhez", a parkokhoz, a stop táblákhoz? Az elmúlt évtizedek közösségszervező gyakorlatában valóban sikerült volna áthidalni a kis és megnyerhető célok és a nagy és jelentős társadalmi célok közötti szakadékot? Valóban elvezet ez minket a hosszú távú társadalmi változáshoz? - folytatódnak Delgado kérdései a fentiekkel összefüggésben.
Az alulról szerveződő jobboldali csoportok, mondja, akik be akarják szüntetni az abortuszt, és elnyomnák a melegeket, soha nem szerveződtek azért, hogy stop táblájuk legyen. Ezek a csoportok, teszi hozzá, feltehetően tudják, hogy közösségszervezni legjobban a mélyen ellentmondásos ügyek körül lehet. Delgado ezzel még véletlenül sem eldobni akarja a hagyományos közösségszervező módszereket: az alulról jövő közösségi vezetők képessé tételét, a széles demokratikus bázisra épülő szerveződést, vagy a közösségi tanulást, aminek segítségével a kiszolgáltatott emberek bebizonyíthatták, hogy ugyanúgy képesek érthetően artikulálni a problémáikat, és nincs szükségük felkent szakértőkre. A valódi győzelmeket sem akarja megtagadni: a szociális bérlakásrendszer fejlesztését, az iskolai reformokat, az adórendszer átalakítását. Mindemellett Delgado azt állítja, hogy a közösségszervezés sokszor "félreértelmezi a "győzelem" fogalmát" és "szinte teljesen különálló világban létezik a vele párhuzamos progresszív aktivista mozgalmi valósághoz képest", amely - szerinte - kiemelkedően jelentős eredményeket mutatott fel (nőmozgalom, melegmozgalom, bevándorlómozgalom, stb.).
A közösségszervezés egyik lényege és érdeme, hogy a módszeren keresztül olyan közösségi infrastruktúra építhető ki, ami adott esetben egy mozgalom megszületését is megalapozhatja, vagy aládolgozhat egy mozgalomnak (ld. a National People's Action tevékenységét az Occupy mozgalom
kapcsán, illetve
utóéletében). Természetesen a Delgado által üdvözölt progresszív aktivista mozgalmak sem tudtak volna a maga teljességükben kivirágozni, amennyiben nincs az a közösségi infrastruktúra, ami alapján a résztvevők mobilizálni tudták egymást. És természetesen ennek érdekében elengedhetetlen, hogy a szomszédsági szerveződések kevésbé látványos, kisebb célokért is küzdjenek, hogy kialakuljon a csoportidentitás és ne legyen új jelenség az állampolgári részvétel. Ezzel együtt fontos, amit Delgado még 1998-ban mond, hogy "amennyiben a hagyományos közösségszervezés az ezredfordulóra társadalomformáló erővé akar válni, proaktívan kell viszonyulnia a rasszokat, a társadalmi osztályokat és a nemeket érintő kérdésekhez, a vállalkozások koncentrációjához, és a határokon átnyúló gazdasági összefüggésekhez".
Éppen ezért azt gondolom, hogy amikor közösségszervezésről beszélünk, különösen kelet-közép-európai országokban, ahol ennek a közösségi intervenciós formának a módszertanát most próbáljuk kikristályosítani, nagyon fontos, hogy el legyenek magyarázva a közösségszervezésben rejlő rövid és hosszú távú lehetőségek (helyi-regionális-országos összefogás, etnikai, nemi, felekezeti, társadalmi osztályhatárokon átnyúló összefogás, mozgalmat megalapozó közösségi infrastruktúra kiépítése), a közösségszervezés elveit (a társadalmi igazságosság jegyében a sérülékeny csoportok megszervezése), a közösségi vezetők szerepe és fejlődése, a közösségi tanulás és a belső képzések jelentősége, stb., és a gyakorlati példák ezek mentén, stratégiai keretben legyenek tálalva.
Továbbá segítség az is, ha megkülönböztetjük a közösségszervezést a közösségfejlesztéstől azzal együtt, hogy mindkét közösségi intervenciós módszer lehet hatékony stratégia. Az, hogy mikor melyiket érdemes alkalmazni, függ a közösség összetételétől, a belső hatalmi dinamikától, a döntéshozókkal való kapcsolat minőségétől, attól, hogy a döntéshozó egy adott ügyben alapvetően nyitott-e arra, hogy a legsérülékenyebb csoportok érdekeit is számításba vegye, vagy a hatalmi viszonyok annyira kiegyenlítetlenek, hogy elengedhetetlen a konfrontáció, stb. Két szomszédságot összekötő híd, út, vagy egy park, vagy parkolóhely, stb. kiépítése lehet közösségfejlesztés, és lehet közösségszervezés is. Az akció nem attól válik közösségszervezéssé, hogy növeli az állampolgári részvételt (mivel a közösségfejlesztés célja is ez), hanem amiatt, mert a csoportnak azért fontos az a híd, út, park, vagy parkolóhely, mert ezzel egy lépést tesz
az igazságtalan hatalmi viszonyok átrendezéséhez (kis és megnyerhető célok tehát, de stratégiai jelentőségük van a csoport életében): mert a híd vagy az út egy szegény és egy középosztálybeli szomszédságot köt össze, és a szegényeknek bejárásuk lesz a középosztálybeli negyedbe, és hozzáfésérük újabb szolgáltatásokhoz, vagy mert a park és a parkolóhely kialakításán - illetve a belső képzéseken, azaz a közösségi tanuláson - keresztül az állampolgári csoport előtt világossá válik az, hogy az ő szomszédságukban
az erőforrások egyenlőtlen elosztása miatt nem volt park vagy parkolóhely. A győzelemmel együtt
ez a felismerés fogja továbblendíteni a csoportot abban, hogy új célok és új küzdelmek szülessenek.
A monarchiák és a diktatúrák történelmi múltjával épülő új közép-kelet európai demokráciák életében valóban kulcsfontosságú az állampolgári részvétel erősítése, az együttműködés, az egymás felé nyitás gyakorlása. Azonban a kirekesztő nacionalizmus, vagy a sérülékeny csoportok érdekeit nem előtérbe toló döntéshozók, a gazdasági kizsákmányolás vagy a szélsőjobb térnyerésének árnyékában lehetünk elég bátrak és elég türelmetlenek ahhoz, hogy a hosszú távú társadalmi változás érdekében nagyobb célokat lőjünk be, anélkül, hogy szem elől veszítenénk a közösségszervezés tudatos szervezetépítő stratégiáját pl. a közmunkások mobilizálásával a szegény munkások kizsákmányolásának megszüntetését, vagy a hajléktalan emberek mobilizálásával a szociális bérlakás-rendszer kiépítését (a kiadványban szereplő MSZEH és AVM céljai).
És egy amerikai példa - a szervezetelméletet kedvelőinek...
A közösségek helyi és országos szintű érdekeit egyszerre érintve szerveződni, mindkét szinten mobilizálni természetesen nem könnyű. Annak a szervezetnek a modellje, aminél az elmúlt egy évemet töltöttem, iránymutató ebből a szempontból. A szomszédsági és az intézményi alapú közösségszervező modell sok szervezetnél együtt érvényesül, de a
Virginia Organizing-nál talán még hangsúlyosabban. A Virginia Organizing-nak 12 csoportja van Virginia állam 12 városában, amelyek többnyire azért lettek kiválasztva, mert egy-egy régióban stratégiai központnak számítanak, illetve nagy a szegényebb szomszédságok aránya. A közösségszervezők helyben élnek, van, hogy helybéliek, van, hogy a településre költöztek a szervezet felkérésére. Minden városban általában egy csoport van, a tagok lehet, hogy közösségi vezető szerepet töltenek be szomszédságukban, vagy más szervezet tagjai vagy vezetői is, vagy csak egyszerűen közvetlen családjuk képviseletében érkeznek.
Az állami szintű kampányokban (egészségügy, bevándorlás, anti-diszkrimináció, költségvetés és adóreform, állampolgári részvétel, büntetett előéletűek szavazathoz való joga, gazdasági igazságosság, stb.) a Virginia Organizing csapata építi a koalíciót más civil szervezetekkel. Lokális, városi szinten pl. a házak szigetelésére fordítható állami források felhasználásán keresztüli munkahelyteremtő programért, vagy a színes bőrű emberek nagyobb arányú részvételért az önkormányzati menedzsment pozíciókban futnak kampányok.
-------------------------------
(1) A közösségfejlesztés és a közösségszervezés talán abban különbözik leginkább egymástól, hogy míg a közösségfejlesztés szerint a gazdasági és a társadalmi egyenlőtlenségek alapvető oka, hogy a közösségek elvesztették jártasságukat a közös problémamegoldásban, az elidegenedés miatt eltűntek az önsegítő mechanizmusokok, a közösségszervezés szerint az igazságtalanságok eredője a társadalmi csoportok közötti hatalmi és erőforrásegyenlőtlenségekben keresendő. A közösségfejlesztésben ezért a közösség tagjai közötti együttműködés erősítésén, a közösségi kompetenciák aktivizálásán és a közös problémamegoldáson van a hangsúly, miközben a résztvevők konszenzus útján a döntéshozót is igyekeznek megnyerni elképzeléseiknek. A közösségszervezés ezzel szemben a megoldást a hatalom és az erőforrások igazságosabb újraelosztásában látja, ennek érdekében a közösség tagjai azért fognak össze, hogy a döntéshozatali folyamatokat befolyásolják, amiben a kiegyenlítetlen hatalmi helyzet okán nagy hangsúlyt kapnak a konfrontatív stratégiák. (
Jack Rothman (1995): A közösségi intervenció megközelítései)
(2) A közösségszervezés többek között a nőjogi mozgalomban, az abolicionista mozgalomban, a munkásmozgalomban, a settlement mozgalomban, illetve Saul Alinsky közösségszervező tevékenységében, az afro-amerikai polgárjogi mozgalomban, és a mexikói-amerikai mezőgazdasági munkások mozgalmában találja meg gyökereit. A közösségszervezés módszertanának alapjait Alinsky dolgozta ki, ami az azóta eltelt közel egy évszázad tapasztalatai alapján gazdagodott.
(3) Természetesen a középosztály megszervezése is lehet stratégiai cél. Alinsky 1972-ben, halála előtt a középosztály megszervezésében látta a potenciált. Szerinte a középosztály a fogyasztói társadalomban valójában szánalmasan félrevezett és alávetett állapotban él, és mivel széles társadalmi rétegről van szó, a rendszerszintű változáshoz hasznos játékos lehet. (Playboy Interview, 1972) A végső cél azonban ugyanúgy a perifériára szorult csoportok helyzetbe hozása. Amikor Alinsky 1959-ben Chicagoban a Southwest Side-on élő fehér amerikaiak részvételével megszervezte a Provisional Organization for Southwest Community-t, valódi célja az volt, hogy a negyedben uralkodó rasszista hangulatot csökkentse, kialakítson egy párbeszédet az afro-amerikai és a fehér közösségek között, és lehetővé tegye az afro-amerikaiak békés beköltözését a negyedbe. Utólag azonban megkérdőjelezte ezt a stratégiát. Továbbá, az
Iowa CCI egyrészt a fehér amerikai családi gazdálkodások körében szerveződik a nagyüzemi mezőgazdasági vállalkozások ellen, másrészt a munkáltatóik által kizsákmányolt latin-amerikai bevándorló munkásokat szervezi. A szervezet stratégiája alapján a közös szervezeti tagság lehetőséget ad a két csoportnak a közeledésre. Amikor a
Rural Organizing Project befogadó közösségekről beszél, akkor a középosztálybeli szomszédságok megszervezése a bevándorlók jogainak érvényesítése miatt lesz cél.
(4) "Az utolsó stoptábla" címszóban a blogbejegyzésben idézett Gary Delgado cikk címét vettem át. (Gary Delgado (1998): The Last Stop Sign, elérhető online:
http://www.nhi.org/online/issues/102/stopsign.html)
Olvasd el angolul.
Jövő hétfőn: Ki jöhet be és ki számít fehérnek? - Bevándorlók szerveződése most és régen.
