Mi vagyunk a 99%! - avagy vidéken sem kell megriadni a konfrontációtól

"Itt vagyunk, és nem megyünk sehová."
A CCI latin-amerikai bevándorlókból,
illetve leszármazottaikból álló
munkacsoportja. Forrás: FB

Sokszor hallom közösségszervező körökben, hogy kisvárosban vagy vidéken majdhogynem lehetetlen, hogy egy kampány konfrontatív formát öltsön. Chicagoban könnyű, mondják sokan némi túlzással, de itt, ahol a konfliktusok nyílt vállalásának sem az állampolgárok, sem a döntéshozók között nincs hagyománya, ez nem működik; néhány közösségszervező szerint vidéken a tagjaidnál és a politikusoknál is elvágod magad, ha konfrontálódsz.
Az Iowa Citizens for Community Improvement (Iowai polgárok a közösség fejlődéséért, Iowa CCI) rácáfol erre a mítoszra. A szervezet militáns módon harcol a nagyüzemi állattartás ellen, a bevándorlók jogainak érvényesüléséért és egy igazságosabb gazdasági rendszerért. A módszerekről Hugh Espey ügyvezető igazgató és David Goodner közösségszervező beszélnek.

Tavaly részt vettetek az Occupy mozgalomban New Yorkban és Iowa-ban. Továbbra is folytatódnak az országos szinten összehangolt kampányok: többek között ti is arra mobilizáljátok az embereket, hogy vegyék ki pénzüket a válságot okozó, felelőtlenül gazdálkodó bankokból, a Wells Fargoból vagy a Bank of Americából, és tegyék pénzüket kisebb bankokba, akik befektetnek a közösségbe. Hogyan értékelitek az Occupy mozgalmat?


Hugh: Az Occupy nagy szolgálatot tett nekünk azzal, hogy beemelte a köztudatba, hogy a legtöbben a 99 százalékhoz tartozunk. "We are the 99 percent", így szól a szlogen. (Mi vagyuk a 99 százalék.) Ez a mozgalom tette nyilvánvalóvá és közérthetővé, hogy mekkorák a jövedelmi különbségek, hogy a leggazdagabb 1 százalék jövedelmének kisebb százalékát adózza le, és hogy egyes cégek hatalmas befolyással bírnak a politikára és a kormány működésére. Ezt a lendületet nem szabad elvesztenünk, és nem is akarjuk elveszteni. Éppen ezért, tavasszal a National People's Action vezetésével beindult a The 99% Spring (A 99% tavasza) program. A mozgalom építése egy országos vezetőképzéssel kezdődött, az online tréningeken már több ezer ember vett részt. Az Occupy-nak szerintünk még nincs vége.


Június 19.-én két mezőgazdasági nagyvállalkozó, Brent és Bruce Rastetter lemondását követeltétek. Igaz ugyan, hogy nem ennek szántátok, de az akció második fele egy kiváló antiglob akciónak is beillett volna: végső soron Tanzániában élő burundi menekültek jogaiért léptetek fel egy amerikai befektető ellen az Egyesült Államokban.

David: Ez a két ügy valóban rengeteg szálon fut. A nagyüzemi mezőgazdasági vállalkozások rengeteg családi gazdaságot söpörtek le a piacról, és rengeteg környezeti kárt okoztak Iowaban. Az akció első felében megtöltöttük az iowai Természeti Erőforrások Ügynökségének (Department of Natural Resources) egyik üléstermét. Tagjaink, köztük farmerek, vagy a környezeti károk miatt érintett települések lakói egymás után szólaltak fel, hogy ne adják meg az engedélyt egy újabb nagyüzemi állatartó telep beindításához Poweshiek megyében. Kemény szóval, változatos érvekkel bírálták a nagyüzemi gazdaságokat, és a szívükből szóltak. Mindannyian Brent Rastetter lemondását követelték, aki a bizottság soraiban ülve látványosan egyre kényelmetlenebbül érezte magát. A nagyüzemi állattartásban érdekelt Brent ugyanis annak a Környezetvédelmi Bizottságnak (Environmental Protection Commission) a tagja, aminek éppenhogy őrködnie kéne a környezetvédelmi előírások betartása felett.

Ezután az Iowai Panasztételi Bizottsághoz mentünk (Iowa Ethics and Complaint Disclosure Board), hogy benyújtsunk egy panaszt a testvér, Bruce Rastetter ellen, aki Iowa közoktatási intézményeket felügyelő bizottságában (Board of Regents, State of Iowa) betöltött pozícióját arra használta fel, hogy beindítson egy monokulturális mezőgazdasági vállalkozást Tanzániában - olyan területen, ahol évtizedek óta burundi menekültek élnek, és akiket a tanzániai kormány a befektetés okán gond nélkül kilakoltatott. Végül a - felügyelő bizottság tagjait kinevező - kormányzóhoz mentünk, akitől összeférhetetlenségre hivatkoza Bruce lemondatását követeltük.

Közel 100 nagyüzemi állatartó telep létrehozását akadályoztátok meg, rengeteg üzletember érdekeit sértve. A szervezői találkozókon és a munkamegbeszéléseken uralkodó hangulat is mutatja, hogy ti, mint a szervezet fizetett alkalmazottai, nem vicceltek, és a militáns hangulat a tagokra is átragad. Hogyan valósítjátok meg ezt egy alapvetően vidéki közegben?

Hugh: Azt hiszem, minden elsődlegesen azon múlik, hogy a stratégiánk része, hogy elmegyünk a végsőkig. Szinte soha nem kötünk kompromisszumot és nem engedünk a követeléseinkből, a döntéshozót pedig addig nyúzzuk, amíg nem tesz eleget az elvárásainknak. Ha kell, az otthona előtt tüntetünk, üdvözlőkártyát küldünk az édesanyjának a kampánycélunkkkal, ellehetetlenítjük az üzletét és sorfalat állunk az autómosó üzeme előtt. Persze mondják, hogy ez behatolás az intim szférába, de mi meg azt gondoljuk, hogy ha valaki nem akar velünk szóba állni, vagy számításba venni az érdekeinket, akkor nekünk is át kell lépnünk egy határt. Ezért azok, akiket érintenek az ügyek, amikkel foglalkozunk, egy idő után megbíznak bennünk.

Nagyon sok emberbe beépült egy blokk, ami visszatartja őket a nyilvános véleménynyilvánítástól. Azt tanuljuk, hogy a pozícióban lévő ember okos és tudja, mit csinál. Hányszor halljuk, hogy "Ő a polgármester. Ő jobban tudja." Vagy a polgármestertől azt, hogy "Ön nincs tisztában azzal, milyen akadályokkal kell szembenéznem." A döntéshozók felsőbbrendűségébe vetett hitet szét kell oszlatni, mert ez tartja hatalmon a feladatra alkalmatlanokat. Az embereknek pedig engedélyt kell adniuk maguknak arra, hogy megmondják a véleményüket, ha valami nem tetszik. Engedélyt kell adniuk maguknak arra, hogy dühösek legyenek, és a szívükből beszéljenek. Számon kell kérnünk a hatalmat, a döntéshozókat. A másik nagy nehézség, hogy vannak emberek, akik azt gondolják, hogy az összefogás a gyengeség jele. Sokszor ütközünk abba, hogy egy gazda büszkén mondja, hogy "meg tudom oldani a magam problémáját, nincs szükségem senkinek a segítségére". Ezt az elképzelést meg kell ugrani, együtt több hatalmunk van. Ehhez nagyon fontos a közösségszervező energia, a lendület, a lelkesedés.

Mik a vidéki közösségszervezés legfontosabb jellemzői?

David: Az egyik, azt hiszem az, hogy űrt töltünk be. Vidéken kevés az érdekvédő szervezet vagy egyáltalán nincsen, mi rakjuk a döntéshozók asztalára a vidéki emberek számára fontos ügyeket. A technológiai lemaradás (internet hiánya, stb.) is megnehezíti a közösségszervező helyzetét. És az is fontos szempont továbbá, hogy úgy fogalmazzuk meg a dolgokat, hogy az mindenkinek mondjon valamit: a döntéshozónak, a nagyközönségnek és az érintettnek egyaránt. A helyi emberek nyelvén, a számukra fontos értékek mentén keretezzük a mondandónkat. Sokat beszélünk az egyenlőségről. Nagy hangsúlyt fektetünk a vezetőképzésre (leader), munkacsoportokat hozunk létre, átbeszéljük a tagokkal a stratégiát, fokozatosan egyre több felelősséget rakunk a vállukra. A közösségre az hat majd ösztönzően, ha az érdekérvenyesítést - adott esetben konfrontatív stílusban - a közösség tagjai csinálják, ezért helyzetbe kell hozni a vezetőket, hogy megmutassák erejüket. Természetesen fontos, hogy minden találkozó végén összefoglaljuk, miről volt szó, és hogy jól érezzük magunkat, hogy létrejöjjön a közösségiség-érzés.

Ha valaki megkeres minket egy problémával, akkor arra kérjük őket, hogy mozgósítsák a hasonló helyzetben lévőket. Legutóbb Floyd megyéből hívtak minket, hogy nyílik egy nagyüzemi állattartó telep, ami szét fogja verni a helyi gazdaságokat, segítsünk megakadályozni. "Össze tud hívni egy találkozóra a problémában érintett, további 15-20 embert?", kérdeztük. Igen, össze tudott. A szervezet építése szempontjából az is fontos, hogy ezek az emberek CCI tagokká váljanak. Ha mi befektetünk a közösségbe, azt szeretnénk, hogy a közösség is fektessen belénk. A folyamatos kapcsolattartás is fontos, persze a távolság miatt inkább a telefonos kapcsolattartás lehetséges.

Sokféle érdekcsoporttal dolgoztok, a bevándorlóktól a gazdákon át a kilakoltatás előtt állókig. Hogyan hidaljátok át az esetleges belső feszültségeket, hogyan hozzátok őket egy platformra?

David: Az a tudat, hogy egy szervezethez tartozunk, már önmagában sokat jelent. Olyan kampányunk még nem volt, amely egy az egyben fel tudta volna sorakoztatni a különböző érdekcsoportokat. Az ismerkedésnek leginkább az éves találkozók adnak teret, ahol tagjaink meghallgathatják egymás történeteit. Olyan is volt, hogy latin-amerikai bevándorlók szólaltak fel a gazdák érdekében a tiszta levegőért. Az ilyen példák nyilván növelik a szolidaritás élményét.

Olvasd el angolul.