Munkalehetőséget! Méltányos béreket! Megfizethető közműdíjakat!

Center for Community Change. Forrás: FB. 

Magyarországon kevés a piaci szereplőket célzó emberi jogi kampány. Az állami szerveken rengetegszer és nagyon helyesen kérjük számon a törvények betartását és a jogok garantálását, és ebből a nyomásgyakorlásból a gazdasági szereplőknek sem kellene kimaradniuk. A sajókazai Segítő Kéz Asszonygyülekezet kezdeményezése példaértékű volt, amikor (kollektíven, 89 család képviseletében) kártyás villanyórák felszerelését kezdeményezték az önkormányzat mellett az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Nyrt.-nél. A gazdasági szereplők egy térség erőforrásaiból gyarapodnak, nyersanyagát dolgozzák fel, működésük hatással van a környezetre, állami támogatásban részesülhetnek, stb., ezért társadalmi felelősséggel tartoznak a környező településeken élő közösségek és a természeti környezet felé. Szervezett, közösségi összefogáson alapuló felelősségre vonásukra, illetve bevonásukra a gazdasági igazságosság nevében rengeteg érdekes amerikai példa akad, amik közép-európai kontextusban is útmutató lehetnek. Ezekből gyűjtöttem össze néhány példát.

1998-ban Kaliforniában közösségszervező szervezetek és szociális intézmények elérték, hogy egy államilag finanszírozott vasúthálózat-bővítő projektben a környéken élő munkanélkülieket alkalmazzák: azoknak a szegény negyedeknek a lakóit, akik házai közelében a leendő vasútvonal épült. A kezdeményezés érdemeiről és megvalósításáról annak ellenére érdemes beszélni, hogy egy elfogadhatatlan, hallgatólagos kompromisszumon alapult: a kivitelezők képzéssel és munkával kárpótolták az ottélőket cserébe azért, hogy a vasútvonal építése veszélyezteti egészségüket és rontja életminőségüket. Jóval elfogadhatóbbnak bizonyult az a kiindulópont, hogy az államilag (adópénzekből) finanszírozott projektek esetében a közösségnek is csepegtetni kell valamit. A kampányt megálmodó munkacsoport egy nyáron át toborozta a szövetségeseket, és 1997 őszére közel 40 közösségi csoport részvételével megalakította koalícióját. A szerveződés először is kutatást végzett a projektre szánt források nagyságáról, illetve az érintett szomszédságok demográfiájáról. A vasútvonal középső részének megépítését - amely az említett negyedeken futott keresztül - 750 millió dollárra becsülték, amely a várakozások szerint több mint 3 000 munkahelyet teremthetett. A bevonás több szinten zajlott: egyrészt a koalíció rengeteg közösségi találkozót szervezett a szomszédságokban, hogy velük együtt dolgozzák ki a követeléseket az építkezést bonyolító hivatal felé, illetve maguk köré gyűjtöttek szimpatizáns választott képviselőket, szakszervezeteket, és más kulcsszereplőket.

Különböző nehézségek, jogi viták, és egyezkedések után 1998 tavaszára a koalíció tető alá hozott egy megegyezést arról, hogy a hivatal az építési munkálatokra a munkaórák 30 százalékában az érintett szomszédságokban élő embereket alkalmazza, és 1 000 embernek képzési lehetőséget garantál. A hivatallal szerződő cégeknek pedig pályázataikban kellett igazolniuk, hogy betartják a megegyezés feltételeit. A kampány sikerének egyik biztosítéka az volt, hogy a koalíció már jóval az építkezés megkezdése előtt elkezdett szervezkedni, majd a program széleskörű meghirdetésében, és a munkára jelentkezők toborzásában és kiválasztásában is részt vállalt. Az ilyen jellegű megállapodást hívják "a közösség javát szolgáló megegyezésnek" (community benefits agreement). Ez olyan jogilag számon kérhető szerződés, amely egy fejlesztési projekt esetében széleskörű közösségi egyeztetésen alapul és a közösség számára előnyös feltételeket rögzít. Ha valaki kedvet kapna ilyen közösségi alapú munkahelyteremtő program megvalósításához, a Center For Community Change (Központ a Közösségi Változásért) és a koalíció kézikönyvben összegezte stratégiáját és a lebonyolítás részleteit.

Akadnak érdekes példák arra is, hogyan szerveződnek a kihasznált munkások. A Community Voices Heard (Halljuk a Közösség Hangját) szervezetnek (akik nem is olyan régen jártak Magyarországon) 2011-ben sikerült elérnie, hogy New York állam 3.000 segélyből élő embert rendes fizetés fejében, ne közmunkás státuszban alkalmazzon. Az "átmeneti munkahely program" (Transitional Jobs Program) lényege, hogy a segélyen élők átképzéssel egybekötött, közpénzekből támogatott munkát (nem segélyért végzett közmunkát) végeznek, így jóléti szolgáltatásokban is részesülnek. A program lejárta után - amennyiben nem sikerül állást találniuk - munkanélküli támogatásban (nem segélyben) részesülnek.

A United Workers (Egyesült Munkások) pedig egy közpénzekből újjáépített baltimore-i negyed dolgozói számára követelte a gazdasági igazságosságot. A felújított kikötőben nyílt vendéglátó egységek sokszor nem fizettek rendes bért a dolgozóiknak. Erre válaszul 2008-ban munkások, akik egy másik negyedben sikeresen szerveződtek béremelésért, a területet elkeresztelték emberi jogi zónának, és különböző akciók keretében irányították rá a figyelmet a dolgozók kihasználására.

A Vermont Workers' Center (Vermonti Munkások Központja) 2010-ben pedig az állami költségvetést vizsgálta meg, hogy az mennyire felel meg az emberi jogi standardoknak (a költségvetés hány százalékát fordítja az állam lakhatásra, egészségügyre, oktatásra, munkahelyteremtésre, a fogyatékossággal élők támogatására). Az Iowa Citizens for Community Improvement (Iowai Polgárok a Közösség Fejlődéséért) egyik, latin-amerikai bevándorlókból vagy leszármazottaikból álló munkacsoportja pedig a latin-amerikai bevándorló munkások kárára elkövetett jogsértések ellen szerveződik. A szervezet segít az érdekérvényesítésben a cég, illetve a hatóságok felé azoknak a kárvallottaknak, akiknek nem fizetik ki a bérét, vagy előre nem egyeztetett költségeket vonnak le a fizetésükből, stb. A szervezet a munkacsoport segítségével és az egyéni képviseleten keresztül építi bázisát.

Országos szinten fogtak össze közösségszervező szervezetek, többek között a National Peoples' Action,  a PICO és a Virginia Organizing is azért, hogy arra buzdítsák a "nagy bankok" ügyfeleit, hogy vegyék ki pénzüket bankszámláikról (okozzanak veszteséget). Az Occupy mozgalomból kinőtt Move Our Money USA kampány célja, hogy az emberek összesen 1 milliárd dollárt vegyenek ki a JP Morgan Chase-nél, a Bank of America-nál vagy a Wells Fargo-nál vezetett bankszámláikról, hiszen ezek a bankok tehetők leginkább felelőssé a gazdasági válságért. Egy másik, szintén az Occupy-hoz kötődő kezdeményezés a Save Our Home kampány, aminek keretében a szervezetek a törlesztés menetének újratárgyalását követelik a bankoktól, és így próbálják megakadályozni a kilakoltatást, elsősorban olyan esetekben, amikor alacsony jövedelműek és/vagy színesbőrű emberek otthona forog kockán.

Az utolsó példa pedig Texasból való, ahol többek között a megfizethető elektromos áramért szerveződnek alacsony jövedelmből élő, illetve színesbőrű emberek. A Texas Organizing Project olyan sort azonosított be az állami költségvetésben, amelyből az állam a rászoruló családok áramfogyasztását a jelenleginél jóval nagyobb mértékben támogathatná.

A banki díjak csökkentésért, a megfizethető közmű díjakért, vagy a munkalehetőségért és a méltányos munkabérért indított kampányok is a gazdasági jogok érvényesítésének egy lépése.

Olvasd el angolul.