Monday, April 2, 2012

Magamról

Női hatalom. Forrás: redux.com
2010 végén a Dalit Nők Regionális Konferenciáján vettem részt Ahmedabadban, Indiában. Több tucat indiai nővel ültem egy asztalnál, erős, elkötelezett, nehézsorsú nőkkel, akik az ország különböző falvaiból gyűltek össze. Mindegyikük az "érinthetetlenek", "a kaszton kívüliek", mai nevükön a dalitok csoportjából származott, akik a mai napig az egyik legkiszolgáltatottabb társadalmi csoport Indiában. A résztvevő nők mind bántalmazó kapcsolat vagy nemi erőszak túlélői voltak. A konferencia első fél napját bemutatkozással töltöttük. Ezek a nők sorra egymás után, büszkén osztották meg személyes történetüket arról, hogyan erősödtek meg, miként léptek ki az elnyomó, erőszakos viszonyból, és azóta hogyan szerveződnek saját falvaikban a nőket érő erőszak különböző formái ellen. Vezetők voltak, azaz olyan emberek, akik a közösség érdekeit figyelembe véve, társaikat erősítve, saját tehetségüket a közösség javára fordítva dolgoztak.

Három napon keresztül folyt a beszélgetés, az éneklés, a gondolkozás, a stratégiázás. Ekkor már néhány éve a Minority Rights Grouppal alulról jövő, közösségi alapú szerveződésekkel dolgoztunk, és egy éve kezdtük el építeni A Város Mindenkiét, hajléktalan emberek és szövetségeseik mozgalmát. Azzal az élménnyel tértem haza, hogy minél több olyan szervezetet szeretnék látni Magyarországon és a régióban, amely széles közösségi bázissal rendelkezik, amelyben az érdekvédő tevékenységen keresztül a jogsértések elszenvedői is tudást, hatalmat, és kapcsolati tőkét halmoznak fel.

2012 kivételes év az életemben: egy éven keresztül közösségszervezést tanulhatok az USA-ban egy amerikai közösségszervező szervezet, a Virginia Organizing támogatásával. Szeretném ezt a tanulási folyamatot minél több emberrel megosztani. Bejegyzéseimet elsősorban a magyar, és a közép-kelet európai közönségnek szánom. Írok a közösségszervezés irányzatairól, a gyakorlatban szerzett tapasztalataimról, közösségszervezőkről, olvasmányanyagaimról, módszerről és stratégiáról. Kérdésem: hogyan lehet minél hatékonyabban elősegíteni olyan demokratikus szerveződések elszaporodását, amelyek kirekesztett csoportokat ruháznak fel hatalommal és érdekérvényesítő erővel?

Sebály Bernadett
sebaly . bernadett KUKAC gmail . com

Olvasd el angolul.

2 comments:

  1. Kérdésedre a válasz: Szorgalommal, hitelességgel és hatékony kommunikációval.

    Segítsd a már működő csoportokat hogy fejlődjenek és terjeszkedjenek. Légy nyitott az új ötletekre, bátorítsd őket, taníts nekik szervezési ismereteket.

    És ami hasonlóan hatékony: A jó, hasznos tudás terjeszd, reklámozd. Én például csináltam egy szabadon szerkeszthető web 2-es lexikont, ahol könnyen lehet feltenni és utánajárni ismereteknek. Eredetileg az Alternatív Gazdaságra fókuszált, de mostanra az emberi értékek és demokrácia technikák is felkerültek a palettára.

    Itt egy példalap: http://hu.alternativgazdasag.wikia.com/wiki/Szervezési_ismeretek

    ReplyDelete