Mi támogatjuk a szomszédainkat, és megvédjük egymást a kilakoltatástól!

Ne költözz el!
Mi támogatjuk a szomszédainkat.

Épp a buszmegállóba igyekeztem, amikor a képen látható táblára lettem figyelmes: "Ne költözz el! Mi támogatjuk a szomszédainkat". Ezek szerint ebben a portlandi negyedben sok lakó belátja, hogy ha szomszédaik jelzáloghitele bedől, az ő ingatlanjaiknak is annyi; ha megsokasodnak az üresen álló, bedeszkázott ablakú házak, az előbb-utóbb a negyed leértékelődéséhez vezet. Rengeteg ilyen szomszédságot látni amerikai nagy- és kisvárosokban egyaránt. De mi tölti meg a kiírást valódi tartalommal?

Az utóbbi három napot a Rural Organizing Projecttel (Vidéki közösségszervező projekt, ROP) töltöttem. Az oregoni szervezet napirendjén ott van a demokrácia és az állampolgári részvétel, a bevándorlás, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) emberek jogai, a gazdasági igazságosság és a háború következményei. Mozgatórugója azonban nem elsősorban a kampányolás, hanem ezeken az ügyeken keresztül a szervezet infrastruktúrájának építése. Közösségszervező modellje a szomszédsági hálót használja szervezői bázisként, és célja elsősorban az, hogy az egy helyen élők között kiépüljön a bizalom, és a közösség tagjai egyre inkább politikaivá váljanak.

Egyik legfőbb eszköze az egymástól tanulás a közösség számára kritikus ügyekben: ez történik például, amikor a szomszédság tagjai rendszeres beszélgetéseket tartanak valamelyikük otthonában (living room conversations, kitchen table activism). A meghívó nem egy szervezettől, hanem a szomszédtól jön, és külön jó, ha a végén legalább valamilyen alacsony küszöbű akcióba (döntéshozó felhívása telefonon, petíció aláírása, stb.) is sikerül bevonni a résztvevőket. Az otthoni beszélgetésnek nem feltétlenül célja a mobilizálás, az viszont érdeke, hogy legalább elvi szinten megoldási lehetőségeket keressen, és politikai kontextusban értelmezzen egy ügyet. Az ROP szerepe ezeknek a közösségeknek a kapacitásépítésében és erősítésében van. A sok kis autonóm szerveződés a szervezet agendáján lévő témákkal dolgozik, akiknek a szervezet háttérsegítséget ad, illetve saját vagy szövetséges szervezetei kampányaiba is bevonja őket. A hangsúly az ROP számára azonban elsődlegesen ott van, hogy ezeken a témákon keresztül az egy közösségben élők minél jobban megismerjék egymást, és közben politikailag tudatosabbá váljanak.

Sok dolog jutott eszembe ezzel a modellel kapcsolatban. Egyrészt az, hogy az én szervezeti modellemnek mennyire lételeme a kampány. A valódi változáshoz legtöbbször rengeteg, következetesen egymásra épülő, kreatív akcióra van szükség, ami kizökkenti, zavarba ejti a döntéshozót, és világossá teszi számára, hogy itt sok, akár különböző társadalmi státuszú ember is hajlandó együtt mozdulni, a demokratikus eszközöket a végsőkig kihasználva. Tapasztalataim szerint az emberek az akciókban való részvétel során tanulnak a legtöbbet egy témában és válnak politikaivá: amikor az előzetes beszélgetések tétje egy ügy tematizálása, amikor helyzetbe hozzák őket és szerepet kapnak, amikor sok forog kockán.

Aztán arra gondoltam, hogy milyen sokszor hallottam ittlétem során, hogy a személyes beszélgetések mennyire kiemelkedően fontosak a közösségszervezésben. A bizalom egy következetes kampány szempontjából is fontos, mert egy erős és inspiráló közösség az alapja annak, hogy az emberek hajlandóak legyenek kilépni a komfortzónájukból. Azaz egyre több olyan taktikát alkalmazzanak, amelyet korábban nem szívesen alkalmaztak volna, azaz a megértés és a felháborodás elérjen egy olyan szintet, hogy saját maguk számára is emeljék a tétet. Márpedig ahhoz, hogy a döntéshozókat újabb és újabb - számukra kritikus - kihívások elé állítsák (azaz egy csoport eszkalálni tudja a kampányát), ez feltétlenül szükséges.

Egy olyan szervezetnek azonban, amelynek működési ritmusát alapvetően a kampányok határozzák meg, sokszor nem könnyű a bázisépítésre koncentrálnia. A bázisépítés egészen más típusú munkát és figyelmet igényel, amiben a hangsúly elsődlegesen az új emberek agitációján és a kapcsolatépítésen van. Az ROP modellje, mely a kampányolás helyett a politikai nevelésen és az alacsonyabb küszöbű akciókon keresztül elsődlegesen a bázisépítésre fókuszál, gyakorlatilag a hasonló ügyekben kampányoló szervezeteket kapcsolja össze egy támogatói és aktivista bázissal. Talán a képen látható negyedben élők, ahol a szomszédok támogatást ígérnek a kilakoltatás előtt állóknak, azután léptek a nyilvánosság terébe, hogy hosszú ideje szervezettebben és őszintébben beszélnek a társadalmi problémákról.

Köszönet a beszélgetésért Marcy Westerling-nek, illetve Amanda Aguilar Shank-nak, Sarah Loose-nak és Cara Shufelt-nek.

Olvasd el angolul.