Elefeledett Kelet-Kentucky: Közösségszervezés a szénkitermelő cégek ellen

Kelet-Kentucky az USA egyik legszegényebb térsége, a szegénységi küszöb alatt élők aránya több mint 27 százalék. A térségben évtizedek óta intenzíven folyik a szénkitermelés, ahogy a bányászok és a helyi lakosság részéről is meg-megújul a szerveződés a kizsákmányolás ellen (az 1973-as bányászsztrájkról dokumentumfilm is született Harlan County, USA címen, illetve 1981-ben a szénkitermelő cégeket megfékezendő alakult a Kentuckians For The Commonwealth). A több millió dollár nyereséget hozó üzletág - annak ellenére, hogy még mindig jelentős munkaerőforrást nyújt a helyi lakosság számára - inkább elvesz, mint hozzátesz Kelet-Kentucky életéhez. Noha a szegénység éppen ott a legnagyobb, ahol a szénkitermelés folyik, az itt élő családok többsége több generációs szénbányász család, így a szén erős identitásképző tényező. Ennek ellenére vannak jópáran a helyiek közül, akik hallatják a hangjukat, és kiállnak a külszíni fejtés legpusztítóbb formája, a hegytető elmozdítása ellen, aminek eredményeképp az Appalache-hegység középső részében eddig megközelítőleg 500 hegytető semmisült meg.

Floyd megyébe tartunk, az Appalachia szívébe, hogy vízmintát vegyünk a külszíni fejtés során beszennyezett patakokból. A legközelebbi nagyvárosban kicsivel több mint 3.000 lakos él. Egy kis település, David mellett haladunk el, amely David L. Francis-ről, a Princess Elkhorn szénkitermelő cég elnökéről kapta a nevét. A települést ő építette munkásai számára, és sokáig az ő tulajdonában is volt. Floyd megyében a lakosság 29 százaléka él a szegénységi küszöb alatt. A vidék nagyon emlékeztet az erdélyi Kárpátokra, ahol éppenséggel Verespatak küzd a cianidos aranykitermelés és a külszíni fejtés ellen. Megállunk egy telken, kunyhójából egy bácsi bújik elő, fején koszos kendő, melyen az országot jelképező sas virít. A ház körül csirkék szaladgálnak, a kis füves területet buja növényzet és magas fák szegélyezik. A természet a maga kuszaságában terjeszkedik, a bácsi épphogy csak elfoglalt belőle egy szerény darabot. Kiderül, hogy az ő telkén átfolyó patak is szennyezett. Az elmúlt években az Appalache-hegység középső részének 10 százalékát, megközelítőleg 500 hegytetőt robbantottak fel a hegység mélyében rejtőző szén kitermelése céljából.

A külfejtés minden esetben jelentős környezeti károkat okoz, mert a hegyről először lepusztítják a növényzetet, bulldózerek letarolják a talajt, majd a megkopasztott hegyről elhordják a nyersanyagot borító rétegeket, hogy kinyerjék a nyersanyagot, nagy lyukat hagyva a hegyben, amibe visszatöltik a kikapart rétegeket, és jó esetben talajréteggel borítják. A külszíni fejtésnek az a formája okozza a legmaradandóbb károkat, amikor a hegytetőt egy az egyben fel is robbantják. A felrobbantott szennyező törmelékeket a hegyek között található völgyekbe töltik, nem ritkán betemetve a patakokat. A letarolt növényzet és az elkotort talaj nem szívja fel többé az esővizet, ezért az otthonok áradásoknak vannak kitéve. A cégek könnyen találnak kibúvót a környezetvédelmi előírásokra vagy nem is veszik figyelembe, a Környezetvédelmi Hivatal pedig gyenge a szabályozások betartatásához.

Jeff Chapman-Crane: Gaia agóniája
Forrás: KFTC

A Kentuckians For The Commonwealth (Kentuckiak az államért, KFTC) rengeteg erőforrást próbál megmozgatni, hogy gátat szabjon az Appalachia elpusztításának. A kampány három szinten folyik: különböző akciókkal próbálják mozgósítani a közösséget helyi szinten és figyelemfelkeltő akciókat szerveznek egész Kentuckyban e méltánytalanul elhanyagolt ügy köré (pl. írókat, zenészeket, festőket mobilizálnak, hogy alkossanak a témában; túrákat szerveznek helyiek bevonásával, akik megmutatják a pusztításokat; csoportosan vízmintát vesznek), törvényváltozásokat eszközölnek ki (pl. a források, patakok betemetése ellen), illetve a hatályban lévő törvények megfelelő alkalmazását akarják elérni (pl. cégek engedélyének átvizsgálása, környezetedvédelmi előírások betartatása). Az agitáció nem egyszerű Appalachia zárt közösségeiben, amelyek ezer szálon kötődnek a szénbányászathoz, ami a lakosság identitásának része, mondja Kristi Kendall, a térségben élő KFTC közösségszervező. Kristi rengetegszer találkozik olyanokkal, akik már beletörődtek a bányászcégek módszereibe. Az évtizedek során megtanulták, hogy itt könnyen megüthetik a bokájukat, ezért inkább nem szólalnak fel, mert valamelyik rokonuk vagy ismerősük a cégnek dolgozik. A vidéki közeg sajátossága, hogy az embereket szoros kapcsolati háló fűzi össze: még ha nem is értenek egyet a hegyek felrobbantásával és annak közösségre gyakorolt következményeivel, akkor sem jönnek el a találkozóra vagy tüntetésre, mert rossz szemmel néznének rájuk a szomszédok, vagy akár a családtagjaik. Kristinek azzal is szembe kellett néznie, hogy saját közösségében kívülállóvá válik, vagy saját családja fordul ellene.

Felsétálunk a közeli hegyoldalra, hogy rálássunk egy megcsonkított hegyre. Egy elhagyott, homokos út végén állunk: az élő hegy közepén hatalmas, kopasz folt terpeszkedik, a csonka testrészt gyér fűtakaró fedi. Több mint 500 ilyen plató van még az Appalache-hegységben, a törvényileg kötelező újrahasznosítás jegyében épült már rájuk golfpálya, börtön, repülőgépleszálló, WalMart, és az ingatlanbefektetők is próbálkoztak már luxusotthonok építésével. Egy házilag fabrikált, gokartszerű járgánnyal odahajtott hozzánk egy helybéli srác. A közeli telepről jött, három-négy család lakhat ott. Kíváncsi volt, mit csinálunk. Mit gondolsz a hegytetők felrobbantásáról? - kérdeztem. Szerinte semmi baj nincs vele. Ősztől ő is a bányában fog dolgozni, az apja is ott dolgozott. A helyiek nemigen kérdeznek ilyet egymástól, a külszíni fejtés tabutéma, senkinek sem hiányoznak a felesleges viták.

Olvasd el angolul.