Ki jöhet be és ki számít fehérnek? - Bevándorlók szerveződése most és régen (2. rész)

Ne gyűlölj!
Forrás: minnesota.publicradio.org

Második generációs bevándorlóként a DREAMerek rendelkeztek olyan családi és anyagi háttérrel, hogy el tudtak végezni egy középiskolát, adott esetben egy közösségi főiskolát (community college). Ők, ha úgy tetszik, a jogszerűtlenül tartózkodó bevándorlók "krémje". Értelemszerűen a megfelelő iratok nélkül tartózkodó bevándorlók között is nagyok az osztálykülönbségek. Azok a bevándorlók, akik turista- vagy munkavállalói vízummal érkeznek, majd a vízum lejárta után maradnak, sokszor jól szituáltabbak, magasabban iskolázottak. Azok, akik életüket kockára téve, illegális határátlépéssel jutnak be az országba, ott vállalnak munkát papírok nélkül, ahol éppen lehet, pl. az építőiparban, a szolgáltatóiparban (étteremben), a mezőgazdaságban. Kisegítő munkát végeznek, ismerősön keresztül vagy családtagnak dolgoznak, olyanoknak, akik már megvetették a lábukat, és akik segítségével így könnyebb észrevétlen maradni a hatóságok előtt. Ha munkáltatójuk nem fizeti ki a bért, vagy előre nem bejelentett költségeket von le a bérből, vagy adóságokkal röghöz köti őket vagy szexuális erőszakot követ el ellenük, az érdekvédelemmel a tartózkodásukat kockáztathatják. A büntetlenül visszaéléseket elkövető munkavállalók malmára hajtja a vizet, hogy sok az iratokkal nem rendelkező bevándorló munkás, akikkel pótolni lehet a meg nem hajlókat, és betartani a szakszervezeti vagy egyéb szerveződéseknek. (Itt olvashatod el az első részt.)

A jogszerűtlenül tartózkodó bevándorlók szerveződése a munkásosztályból: César Chávez és a mezőgazdasági munkások erőszakmentes mozgalma és szakszervezetei

Huelga -Sztrájk. Forrás: Tavaana

2009-ben kb. 2,5-3 millióan dolgoztak az amerikai mezőgazdaságban, és a mezőgazdasági munkások 72 százaléka volt bevándorló, többségük mexikói (IPC, NCFH). Kötődésük az USA-hoz erős, vannak, akik már itt születtek. Státuszuk sokféle lehet. Több mint 1 millióan dolgoznak úgy, hogy jogszerűtlenül tartózkodnak az országban (IPC). Az erős agrolobbinak köszönhetően a szövetségi kormány által szabott, a béreket, túlórát, kedvezményeket illető munkajogi szabályozás nem érvényes a mezőgazdasági munkásokra, esetükben az egyes államok saját jogszabályai jelenthetnek védelmet (PCUN). Az illegális munkásokkal pedig a munkaadó végképp úgy bánik, ahogy neki tetszik. Az USA továbbá 30 ezer embernek (a mezőgazdasági munkások 3-5 százaléka) lehetővé teszi, hogy vendégmunkásként kevesebb mint egy évet legálisan dolgozzon az amerikai mezőgazdaságban. A termesztők a helyi munkaerőhiányra hivatkozásul abban az esetben kezdeményezhetik vendégmunkások alkalmazását, ha a felkínált álláslehetőség körültekintő meghirdetése ellenére sem találnak helyben elég embert. Az ezt legalizáló H-2A vízum elvben biztosít némi védelmet. Például megszabja, hogy a munkabér nem lehet alacsonyabb a minimálbérnél, illetve a lakhatási standardokkal kapcsolatban is tesz kitételeket. Mivel azonban a feltételek be nem tartása esetén a munkásnak nem áll lehetőségében munkahelyet váltani, kiállásával a hazaküldést, illetve azt kockáztatja, hogy a következő szezonban nem fogják alkalmazni, és mivel az állami ellenőrzés nem kiterjedt, könnyen nyílik lehetőség a visszaélésre. Sok munkás továbbá hatalmas kölcsönökbe veri magát azért, hogy fedezze a beutazási költségeket vagy kifezesse a munkaközvetítő díját. A beutazási költségeket a munkáltató akkor köteles megtéríteni a munkásnak, ha az a munkaviszony legalább felét ledolgozta. Így a munkás - megfelelő érdekvédelem hiányában - a rossz körülmények ellenére is sokszor maradni kényszerül. Gyakori az is, hogy a munkáltató kijátssza azt a kötelességét, hogy kifizesse a munkás hazautazásának költségeit. Az országban legálisan vagy iratok nélkül élő mezőgazdasági munkások, adott esetben állampolgárok pedig, közvetetten esnek áldozatul a kizsákmányoló rendszernek: a munkáltatók a nagyobb haszon kedvéért inkább alkalmazzák azokat, akiknek kevesebbet lehet fizetni (mert pl. a vendégmunkás bérén megspórolható a társadalombiztosítás) (Working Immigrants).

A mezőgazdasági munkások között kezdett el szervezkedni 1962-ben César Chávez. Szülei Mexikóból vándoroltak Arizona államba, ő 1927-ben már az USA-ban született. Kisgyermekkorában az 1930-as évek gazdasági válságában a család elveszítette a farmját, és a szülők elszegényedve gyerekestül Kaliforniába vándoroltak, ahol idénymunkásnak szegődtek. A spanyolajkúak helyzete akkoriban sok szempontból a déli államokban élő afro-amerikaiakéhoz volt hasonló. Az oktatás sok helyen szegregáltan folyt, az iskolában tilos volt spanyolul beszélni, és a társadalom alapvetően lenézte a mexikói származásúakat. Voltak olyan éttermek, ahol csak fehéreket szolgáltak ki. Chávez mezőgazdasági munkásként dolgozott, majd két évet szolgált a hadseregben, aztán 1952-ben Fred Rossnak, egy Saul Alinsky almába tartozó közösségszervezőnek kezdett dolgozni, ahol 1958-ban a szervezet igazgatója lett. A Community Service Organization azonban nem kötelezte el magát a mezőgazdasági munkások megszervezésének, így Chávez 1962-ben feladta állását, és szövetségeseivel saját szerveződésbe kezdett.

Szavazzatok! kampány. Forrás: UFW

Az 1960-as évekre Kaliforniában létrejött egy nagybirtokokos réteg, amely szakosodott és iparosított mezőgazdálkodást folytatott. Ennek a rendszernek a működtetése, különösen a nagy sivatagos területeknek köszönhetően, sok fél részéről igényelt jelentős beruházásokat, és a fenntartásában egyaránt érdeke származott a bankoktól kezdve a mezőgazdasági gép- és öntözőberendezésgyártókon át a csomagoló- és szállítóiparon keresztül a nagy- és kiskereskedőkig mindenkinek. Így a kapitalista piramis gyakorlatilag legalján lévő mezőgazdasági munkásoknak nemcsak a termesztők, hanem egy kiterjedt és befolyásos üzleti érdekhálózat ellenében kellett erőt felmutatniuk, akik sikerrel el is fojtották az évtizedek óta folyó szerveződési próbálkozásokat. (2003: Dalton)

Chávez célja az volt, hogy a munkásokat nagy számban szakszervezetekbe tömörítse, hogy aztán kollektív szerződést köthessen a termesztőkkel, illetve a munkások felvétele is a szakszervezeten keresztül történjen. Mozgalma a megtelepedett mezőgazdasági munkások érdekeit védte, sokszor az ún. Bracero program keretében szezonális mezőgazdasági munkára érkező, szintén nehéz sorsú mexikói vendégmunkásokkal szemben. Az 1942-64 között működő szövetségi állami programban ugyanis kijátszható volt a vendégmunkások minimálbérének kifizetése, így a termesztők az 1950-60-as években a több százezer vendégmunkás olcsó és könnyen hozzáférhető munkaerejével gyakorlatilag megtorpedózták az országban megtelepedett mezőgazdasági munkások érdekvédelmi törekvéseit.

Chávez stratégiája az volt, hogy először minél szélesebb tömegbázist épített ki, hogy legyen foganatja a nyomásgyakorlásnak. 1962-ben Dolores Huertával megalapította a National Farm Workers Association-t (Mezőgazdasági Munkások Országos Egyesülete, NFWA), ahol a szakszervezeti tagdíjakból szerény kedvezményeket és támogatásokat kínált a tagoknak. A három éven át tartó kapcsolatépítés és toborzás azonban lassan ment úgy, hogy az NFWA nem tudott győzelmeket felmutatni. A szervezet bővüléséhez végül egy 1965-ös sztrájk adta meg a lendületet. Egy főként fülöp-szigeteki munkásokat tömörítő szervezet (AWOC) sztrájkba kezdett a kaliforniai Delano környéki szőlőtermesztők ellen, és az NFWA csatlakozását kérte. A felhívás hatására és a 3 évig tartó toborzás-bizalomépítés eredményeképp 1200 család csatlakozott. Megkezdődött az 5 évig tartó sztrájk, majd a két szervezet United Farm Workers (UFW) néven egyesült. 1970-ben a Delano környéki szőlőtermesztők a lokális, az országos és a nemzetközi nyomás hatására 3 éves szerződést kötöttek az UFW-val, ami hatalmas sikert jelentett a mozgalom életében. 1968-ban Robert F. Kennedy szenátor is csatlakozott az egyik megmozduláshoz.

Repülőgép permetezi a szőlőt 1969-ben,
miközben munkások dolgoznak.
Source: UFW

Ezt követően az UFW a salátatermesztők ellen is bojkottba kezdett, miközben a delanoi gazdák a szerződés lejárta után egy másik, kevesebb kedvezményekkel is beérő szakszervezettel kötöttek szerződést. Ennek hatására 1973-ban újabb sztrájkok kezdődtek, amit a hatalom erőszakkal fojtott el. Az UFW válaszul újabb szőlőbojkottot indított, aminek hatására 17 millió amerikai állt el a delanoi szőlő vásárlásától. Ezzel a szőlőkereskedelemben érdekelt üzleti hálózatnak, a termesztéstől az eladásig, akkora profitveszteséget okoztak, hogy 1975-ben Kalifornia kormányzója törvénybe foglalta a mezőgazdasági munkások jogát a szakszerveződésre. A szupermarketek részéről érkező nyomás miatt a termesztők sem mondtak ellent. Az UFW szakszervezeti tagsága az 1980-as évekre több mint 40 ezerre nőtt.

A termesztők erre az 1982-es kaliforniai kormányzóválasztáson egy millió dollárral megtámogatták egy szakszervezet-ellenes jelölt kampányát, aki kormányzóként megvonta támogatását a szakszerveződési törvény érvényesítésétől. Az UFW erre újabb szőlőbojkottba kezdett, és kampányt indított a növényvédőszerek ellen, amelyek komoly egészségügyi problémákat okoztak a munkásoknak, illetve gyermekeiknek. 1992-ben az UFW aktivistáinak sikerült elérniük, hogy növekedjen a szőlőültetvényen dolgozók bére.

Chávez 1993-ban hunyt el, az UFW egyik kampánya most az ún. AgJOBS törvény elfogadtatása, ami a jogszerűtlenül tartózkodó bevándorlók státuszát legalizálhatná és megnyitná előttük az utat az állandó letelepedési engedélyhez.

Viva La Causa: César Chávez szervezőelvei

Aktivisták a paradicsomültetvényeken
dolgozók béremelését követelik
egy Taco Bell gyorsétterem előtt.
Forrás: elenemigocomun.net

Az 1960-as évekre egyre inkább kibontakozóban volt a mexikói-amerikai polgárjogi mozgalom. A mexikói-amerikaiakat érő megkülönböztetés, az iskolai szegregáció, a gazdasági kizsákmányolás és a kultúrájuk lenézése ellen, illetve a valós politikai részvételért küzdő Chicano mozgalmat Chávez és társai a mezőgazdasági munkások oldaláról erősítették. Chávez munkássága az erőszakmentesség elvén nyugodott, rengeteg vallásos elemet használt, és a széles társadalmi összefogást célozta meg. Chávez azt vallotta, hogy az UFW a mezőgazdasági érdekcsoportokkal szemben attól válhat erőssé, ha egyrészt nem hagyja magát nemi és etnikai alapon megosztani, és egymás ellen kijátszani, másrészt széles támogatói bázist képes kiépíteni magának.

Éppen ezért a mozgalomnak a nők és a latino mezőgazdasági munkások mellett a diákok közül, a fehér középosztályból, és a latino munkásosztályból is rengeteg tagja volt. Chávez így fogalmazott: "Ha mozgalmunk csupán mezőgazdasági munkásokból állna, elképzeléseink csupán 30 százaléka állna rendelkezésünkre. Nem lenne csoportok közötti termékeny eszmecsere, nem tudnánk növekedni. Az a szép, hogy más csoportokkal újfajta ötletekkel, szokásokkal dolgozunk." (2003: Dalton) Ez segített abban is, hogy a mozgalom életében oly sokszor használt bojkott taktika országos, illetve nemzetközi szinten is követőkre talált.

Chávez életében többször is demonstratív jelleggel éhségsztrájkolt, böjtölt. A böjtöket lezáró nagymisék, a vallási rendezvények fontos kötőerőt képeztek az alapvetően vallásos mexikói-amerikai mozgalom tagjai között. Az első böjt 1968-ban történt a "szakszervezet megtisztulásáért", amikor az első 5 éves sztrájk során a tagok kezdték hitüket veszteni az erőszakmentes ellenállás taktikájában, és erőszakot akalmaztak. A böjt jelzés volt a katolikus püspökök felé is, akik nem voltak hajlandóak egyértelműen kiállni a szegények mellett, hanem a közvetítő és békítő szerepét játszották a munkások és a termesztők vitájában. A 25 napos böjt végén Chávez nyilvános misét rendezett, amin több mint 8.000 támogatója vett részt, többek között Robert F. Kennedy szenátor, akivel megosztotta a megszentelt kenyeret. Chávez éhségsztrájkkal tiltakozott még egy arizonai sztrájkot tiltó törvény ellen, illetve növényvédőszerek ellen folytatott kampány során is. Katolicizmusa a felszabadító teológiában gyökerezett.

Az UFW számos, mezőgazdasági munkás szerveződésnek adott erőt és perspektívát, pl. 2002-2005 között a floridai paradicsomültetvényeken dolgozók béremeléséért a Taco Bell gyorsétterem ellen sikeres országos bojkottot folytató Coalition of Immokalee Workers-nek (Immokalee-i Dolgozók Koalíciója), vagy a bázisát jogi segítségnyújtáson keresztül kiépítő, majd szakszervezetté alakuló PCUN Oregon's Farmworker Union-nak (PCUN Oregoni Mezőgazdasági Munkások Szakszervezete). A PCUN alapító tagjai közül többen a Chávezről elnevezett, 1973-1983 között működő, mexikói-amerikaiak számára létrehozott iskolában, a Colegio César Chávezben végeztek. Chávez egyébként általános iskolai végzettséggel rendelkezett, élete során autodidakta módon képezte magát. Barack Obama idén októberben adott át egy Cháveznek állított emlékművet San Franciscoban.

Az amerikai középosztály a jogszerűtlen bevándorlók oldalára áll: a Menedék mozgalom

Forrás: share-elsalvador.org

De hogyan lehet nem fennakadni az ICE hálójában iratok nélkül? Úgy, hogy az ember megpróbál észrevétlen maradni. Betegség esetén nem megy orvoshoz, ha különösen kiszolgáltatott helyzetben van, iskolába sem iratkozik be, igyekszik nem feltűnni senkinek, különösen nem a hatóságoknak. Ha helyzet adódik, próbál legalább ideiglenes engedélyeket szerezni. És igyekszik megtalálni azokat, akik iratok nélkül is alkalmaznak munkaerőt. Ez jobb helyzetbe került bevándorlók esetében lehet családi vállalkozás, a kiszolgáltatottak esetében pedig olyan munkaadók, akik azokra az emberekre utaznak, akiken státuszuk miatt nyerészkedhetnek. A kényszermunka, az adóságokkal, bérelvonásokkal való röghöz kötés vagy a szexrabszolgaság is elrejti a hatóság szeme elől az elnyomásban élőket. A bevándorlóknak nagy szükségük van azokra a civil szervezetekre, akiken keresztül érvényesíteni tudják jogaikat anélkül, hogy az országban tartózkodásukat veszélyeztetnék. És szükség van a többségi társadalom támogatására is, akik a mindennapokban vagy vészhelyzetben segíteni tudnak a bevándorlók életkörülményeinek méltóságosabbá tételében. Ezért is fontosak azok a kezdeményezések (pl. az oregoni Rural Organizing Project), melyek célja, hogy minél több közösség viseltessen nyitottan a bevándorló családok iránt, és befogadó közeget tudjon teremteni a mindennapokban, vagy védelmet kritikus helyzetekben.

A többségi társadalom kiemelkedő támogatásának egyik példája a Sanctuary Movement, azaz a Menedék mozgalom, ami az 1980-as években az amerikai társadalom egy részétől az USA közép-amerikai külpolitikájára volt kritikus válasz. Az 1980-as években a Nicaraguaban, Guatemalában, illetve El Salvadorban zajló vérengzések és polgárháborúk elől közel egy millióan menekültek az USA-ba.

Annak ellenére, hogy az aktuális amerikai vezetés ezekben az országokban a neoliberális gazdaságpolitikát és az amerikai tőke térnyerését támogató vezetőket finanszírozta, akik több százezer ember haláláért tehetők felelőssé, a reagen-i adminisztráció jelentősen akadályozta a menedékkérőket a menekültstátusz megszerzésében. A többségi társadalom egy része azonban egyre inkább szembesült az amerikai külpolitika következményeivel, és jópáran elkezdtek felelősséget vállalni.

A vallási gyökerű Menedék mozgalom 1980-ban kezdett kibontakozni. Különböző felekezetek hitükkel és elveikkel számot vetve először jogi és pénzügyi támogatást nyújtottak az országba bejutott közép-amerikai menedékkérőknek, majd 1982-ben egy arizonai presbiteriánus lelkész, John Fife a bibliai hagyományokra visszavezetve menedékhellyé nyilvánította gyülekezete templomát. A kifüggesztett feliratok így szóltak: "Ez az elnyomott közép-amerikaiak menedékhelye. Bevándorlás: ne szentségtelenítsétek meg Isten menedékét." (wikipedia) Ennek hatására 1985-re a Menedék mozgalomhoz szerte az országban közel 500 helyszínnel csatlakoztak hitközösségek, nem vallásos szervezetek, otthonukat megosztó családok. Az inspirációját a mozgalom a Biblián kívül az Underground Railroadból ("föld alatti vasútvonal") merítette. Az USA déli államaiból egészen Kanadáig vezető, biztonságos szállást jelentő házak "vonalán" leltek menedéket a menekülő rabszolgák a 19. században, a hálózatot a rabszolgafelszabadító (abolicionista) mozgalom aktivistái építették ki.

A bevándorlási hivatal az 1980-as években csapott le a Menedék mozgalomra. Több vezető ellen indított eljárást, és többüket embercsempészet vádjával vádolta meg. A mozgalom kivívta a nagyközönség támogatását, az eljárás széles körű felháborodást és tüntetéseket váltott ki. A társadalmi nyomásnak is köszönhetően 1990-ben a kormány törvényben biztosított átmeneti védett státuszt a közép-amerikai menedékkérőknek. (wikipedia)

Mindenkinek köze van

Portlandben Sarah, az Oregoni Új Menedék Mozgalom (Oregon New Sanctuary Movement) egyik tagja szállásolt el. Sarah a 2000-es évek elején egy helyi szervezetnél dolgozott az el salvadori Santa Marta-ban, ott politizálódott. Több szervezetnél dolgozik Oregonban, és aktivistaként építi az Oregoni Új Menedék Mozgalom helyi csoportját és a portlandi befogadó közösséget. Gyakran utazik vissza El Salvadorba látogatóba, hogy barátaitól energiát és erőt merítsen, de tudja, hogy itt az USA-ban van dolga, aktivistaként itt tud legtöbbet tenni a bevándorlók érdekében.

El Salvadorban, azt mondta, az emberek általában politikailag sokkal tudatosabbnak tűnnek, mindennapjaikban sokkal inkább jelen van a politikáról való párbeszéd. Különösen abban a közösségben, ahol Sarah élt - nagyrészt az 1979-1992 között zajló polgárháború miatt, de egyszerűen szükségből is - az alapvető jogokért és az önmeghatározásért való szerveződés sokkal inkább része a közösségi életnek.

A politikai szerepvállalás, a közösségszervezés és a társadalomformálás a hétköznapi életünkben kezdődik.

Itt olvashatod el az első részt.

További forrás: Frederick John Dalton: The Moral Vision of César Chávez. Maryknoll, New York, 2003. Lynn Stephen: The Story of PCUN and the Farmworker Movement in Oregon. University of Oregon. Eugene, 2012. Ganz Marshall: Why David Sometimes Wins. In: David M. Messick and Roderick M. Kramer: The Psychology of Leadership. Mahwah, NJ: Lawrence Erlbaum, 2005, pp. 209-238.
Dokumentumfilm: Chicano! History of the Mexican American Civil Rights Movement - Part 2: The Struggle in the Fields. PBS Documentary, 1996.

Olvasd el angolul.

Ki jöhet be és ki számít fehérnek? - Bevándorlók szerveződése most és régen (1. rész)

Sztrájk! Forrás: UFW.

Még augusztusban Portlandben közlekedési szabályt vétettem, és pechemre épp ott volt egy rendőr, és lekapcsolt. Nem volt nemzetközi jogsim, a magyar jogosítványomat nem fogadta el, megbüntetett. Úgyhogy besétáltam a helyi KRESZ vizsgaközpontba, hogy rendezzem a státuszom, ahol meg kiderült, hogy az útlevelemből hiányzik az a bevándorlási hivataltól kapott kártya, amely legális tartózkodásomat igazolná. Néhány hónappal korábban ugyanis vízumom meghosszabbítását kérelmeztem, és az új kártyát figyelmetlenségből nem csatoltam be az útlevelembe. Hiába lobogtattam a levelet, ami az egész procedúrát igazolta, az ő szemükben akár illegális, azaz jogszerűtlenül tartozkodó bevándorló is lehettem.

Az USA-ban ilyen és hasonló helyzet már rengetegszer végződött őrizetbe vétellel. Az egyre szigorodó bevándorlási törvények örvén ugyanis 2008-ban elindult egy azóta is erősen vitatott program, a Secure Communities, amely jelentősen megszigorította a jogszerűtlenül tartozkodó bevándorlókkal szembeni eljárásrendet. Felmerült bennem, hogy ha nem fehér bőrű, angolul jól beszélő és meggyőző külsejű bevándorló lennék, vajon elengedett volna-e bármelyik rendőr anélkül, hogy belenézzen az útlevelembe és ellenőrizze a státuszomat. Poszt bevándorlókról és bevándorló közösségszervezőkről, akik jogaik érvényesítéséért nem "csak" lakhatásukat, munkahelyüket, bőrüket teszik kockára, hanem az országból való kiutasítás esélyét is felvállalják.

Ki jöhet be és ki számít fehérnek?

2010-ben 40,2 millió bevándorló élt az USA-ban (Pew), több mint egy negyede mexikói. Jelentős számban érkeznek még Kínából, Indiából, a Fülöp-szigetekről, Vietnamból és Dél-Koreából, illetve Közép-Amerikából (El Salvador, Kuba, Dominikai Köztársaság, Guatemala) (CIS).

A közülük illegálisan érkező, azaz megfelelő iratokkal nem rendelkező bevándorlók számát jelenleg 11,2 millióra becsülik (2011: Pew), akiknek több mint a fele mexikói (2011: Pew). Kb. 1 millióan kisgyermekkorukban, szüleikkel érkeztek (2011: Pew). Ebből a 11,2 millió emberből nagyságrendileg 6-7 millióan illegálisan, embercsempészet útján lépték át a határt (2006: Pew), további 4-6 millióan hivatalos vízumuk lejárta után egyszerűen az országban maradtak (2011: CIS), és kb. 250-500 ezren egy ideiglenes határátlépésre jogosító kártyával jutottak be (2006: Pew).

Az elmúlt évtizedben a kiutasítások száma megduplázódott, és a deportáltak többsége mexikói volt, 2009-ben 70 százalékuk (2011: Pew). 2010-ben közel 400 ezer embert deportáltak (2011: CIS).

Fülöp-szigeteki munkás sztrájkol
1966-ban. Forrás: Reuther

Az USA történelmében, ahol mindenki bevándorló (ami lényegében Európára ugyanúgy igaz...), a brit uralomtól való függetlenedés után vált egyre inkább hangsúlyossá az alakuló államhatalom számára, hogy meghatározza, a bevándorlók közül kik kaphatják meg az állampolgári jogosultságokat. 1790-től egészen a polgárháború végéig (azaz valójában 1868-ig) az állampolgárság joga csupán a "szabad fehér", "jó erkölcsű" bevándorlóknak volt fenntartva. Az azonban, hogy kiszámított "fehérnek", mindig is politikai kategória volt: a 20. század elején pl. nem tekintették fehérnek többek között az íreket, az olaszokat, a zsidókat, és a szlávokat sem.

Az alkotmány 14. kiegészítő cikkelye végül 1868-ban mondta ki, hogy szülei rasszától, állampolgárságától, vagy szülei születési helyétől függetlenül mindenki, aki amerikai földön születik, automatikusan megkapja az állampolgárságot, és ez a jog 1870-től a rabszolgákból lett szabad afro-amerikaiak előtt is nyitva állt. Ezt a jogot azonban mindkét törvény megtagadta az őslakos indiánoktól, akiknek egy része először 1890-ben lett állampolgár, amit végül egy 1924-es törvény terjesztett ki minden őslakos indiánra. A 19. század második felétől érkező kínai bevándorlók előtt továbbá 1882-ben (Chinese Exclusion Act) bezárták az állampolgárrá válás lehetőségét. A faji alapú megkülönböztetést az állampolgárrá válásban végül az 1952-es bevándorlási törvény törölte el.

Az USA-ba való bevándorlást 1875-ig gyakorlatilag nem korlátozták törvények. A különböző nemzetek képviselői különböző időszakokban és meglehetősen eltérő társadalmi és vagyoni háttérrel érkeztek (elsőként a spanyolok, angolok, franciák, németek, hollandok, és más északnyugat-európai országok, illetve a rabszolga afrikaiak, majd a közép-, kelet, és délkelet-európaiak, olaszok, görögök, oroszok, illetve ázsiaiak, latin-amerikaiak és afrikaiak). Kapcsolatuk, illetve a történelem során közöttük uralkodó hatalmi viszony rányomta a bélyegét az amerikai bevándorlási törvényalkotásra.

Az első két bevándorlási törvény az 1875-ös Page Act, majd az 1882-es Chinese Exclusion Act (Kínaiakat Kizáró Törvény) voltak, melyek etnikai alapon korlátozták, illetve tiltották a kínai munkások bevándorlását. A tiltást csak 1943-ban semmisítették meg. Az 1924-es bevándorlási törvény lényegében a közép-kelet-európai bevándorlók bejutását akadályozta azzal, hogy a bebocsátási kvótát nemzetekre lebontva az USA-ban élő etnikumok arányában 2 százalékra korlátozta (ami alól kivételt képeztek a kanadaiak, a latin-amerikaiak és a karibi térség országai). A nemzeti alapú kvótarendszert 1965-ben eltörölték, és az új törvény a bebocsátás mérlegelése során a bevándorlók származása helyett képzettségükre, illetve az USA-ban lévő családi kapcsolataikra helyezte a hangsúlyt. Ez komoly paradigmaváltást jelentett az addig nyíltan vagy bújtatottan rasszista bevándorlási törvénykezéshez képest.

Újabb jelentős mérföldkövet jelentett a kormány bevándorlókhoz való viszonyulásában és politikájában az 1996-os bevándorlási törvény, mely az országban tartózkodás szabályait szigorította meg, és jelentősen kinyitotta a deportálás lehetőségeit. Jelen pillanatban is ez a törvény képezi az USA bevándorláspolitikájának az alapját.

Eljárás közben egy fogdában.
Forrás: findingdulcinea.com

Az USA közben többször adott amnesztiát az országban élő jogszerűtlenül tartózkodó bevándorlóknak. 1940-ben pl. - a II. vh. alatt biztonsági okokból, az államhatalom, illetve az uralkodó hatalomfelfogás elleni szervezkedést ellenőrizendő és elnyomandó - több millió, többségében európai bevándorló státuszát legalizálták (Alien Registry Act, 1940), 1986-ban a Reagan adminisztráció többek között latin-amerikai és ázsiai mezőgazdasági bevándorló munkásokat, illetve az 1982 előtt betelepülőket hozta helyzetbe, összesen 3 millió embert. És most a fiatal bevándorlók számára a legújabb reménysugár a DREAM Act, azaz az ún. "álomtörvény", mellyel 30 év alatti, középiskolai végzettséggel rendelkező, jogszerűtlenül tartózkodó bevándorlók szerezhetnek majd amerikai állampolgárságot, amennyiben 6 éven belül főiskolai diplomához jutnak, vagy két éves katonai szolgálatot teljesítenek.

Ki NEM akad fenn a bevándorlási hivatal ellenőrző rendszerén?

Ezek az intézkedések azonban többnyire mind együtt jártak a határok, illetve a bevándorlókat ellenőrző mechanizmus megszigorításával, amely 2001 után a nemzetbiztonsági intézkedésekkel együtt értelmeződött. 2005 óta pl. a szövetségi kormány minden államnak megszabta (Real ID Act), hogy milyen módon, illetve milyen adatok bekérése és tárolása útján adhat ki vezetői, illetve személyazonosságot igazoló okmányokat (addig a rendszer nem volt központosított). Ez alapján az ország összes okmányirodája nem amerikai állampolgár esetén köteles elkérni az országban való tartózkodásra feljogosító dokumentumokat is (ezért kérték el tőlem is a bevándorlási kártyám, ami mint kiderült, nem volt nálam), és az egyén adatait tárolni és bizonyos mértékig elérhetővé tenni más hatóságok számára.

Biztonságos közösség - kinek biztonságos? Forrás: cnn.com

A másik intézkedés a már említett 2008-as Secure Communities, azaz a "Biztonságos közösségek" program, ami kötelezi a rendőrséget arra, hogy az előállított személy adatait és ujjlenyomatát az FBI mellett a Bevándorlási és Vámügyőrségnek (Immigration and Customs Enforcement, ICE) is megküldje. Amennyiben bevándorlóról van szó, az automatizált rendszer jelez az ICE-nak, ahol egyedi alapon kiértékelik az esetet, és kérhetik az egyén további fogva tartását arra az esetre, ha eljárást akarnak kezdeményezni ellene. A program felvállalt célja, hogy azonosítsa a bevándorlási törvények alapján deportálható előállítottakat, azaz azokat, akiket valamilyen bűncselekményért már elítéltek, bűncselekmény-típusok szerint mérlegelje az eseteket, miközben elsősorban a súlyos bűncselekményeket elkövető bevándorlókat deportálja, pl. a gyilkosságot, betörést, emberrablást, súlyosabb kábítószerrel való visszaélést elkövetőket, vagy a nemzetbiztonságot veszélyeztetőket. Ennek ellenére azonban a Secure Communities keretében fogva tartott majd deportált jogszerűtlenül tartózkodó bevándorlók közül sokan soha nem követtek el bűncselekményt. Egy ilyen programba elkerülhetetlenül bele van kódolva az a hibalehetőség, hogy az eljárás teret enged az etnikai alapú megkülönböztetésnek és a bevándorlóellenes érzelmeknek, és alkalmat ad a hatóságoknak arra, hogy "bevándorló kinézetű" (latin-amerikai, ázsiai) embereket lekapcsoljon és ellenőrizzen.

A statisztikák szerint ugyanis míg 2011-ben a deportáltak 26 százaléka követte el a felsorolt súlyos bűncselekményeket, addig további 29 százalékukat azért deportálták, mert kevesebb mint 1 év szabdságvesztéssel büntethető bűncselekményt követtek el, és további 26 százalékot pedig úgy, hogy semmilyen bűncselekményt nem követtek el, de az országban megfelelő papírok nélkül tartózkodtak (IPC), és akiket pl. azért állítottak elő, mert nem volt jogosítványuk, kiégett a hátsó lámpájuk, vagy mert gyorshajtottak. Vegyük Emiliano Rojas esetét, akitől 2010-ben a rendőr azonnal a bevándorlási papírjait kérte, amikor a fiú vezetés közben kisebb közlekedési szabályt vétett. A fiú nem rendelkezett megfelelő iratokkal, így a rendőr arra hivatkozva, hogy az autó az apja nevén van, nem engedte elmenni őt. Mikor apja, Claudio, akinek szintén nem voltak papírjai, a segítségére sietett, mindkettőjüket fogdába zárták.

Ezek alapján felmerült bennem, hogy ha esetemben bármelyik rendőr belenézett volna az útlevelembe és kiderült volna számára, hogy ott abban a pillanatban nem tudom igazolni legális ottartózkodásom, vajon előállított volna? Akkor vajon nem találta-e volna gyanúsnak, hogy az autó, amit vezetek, nem az enyém? Természetesen záros határidőn belül kiderült volna, hogy a papírjaim megvannak, így nyilván senki nem akart volna deportálni, de a méltányos eljárás, ami mindenkinek kijárna, megspórolta nekem az amerikai fogdákkal való közelebbi ismeretséget. Nem így a Rojas családnál, akik esetében három hónappal később a fiút elengedték, az apát pedig kiutasították az országból. Egyikőjüknek sem volt priusza. Claudio az utasítás ellenére azonban továbbra is az országban maradt a családjával, mire az ICE 2 évvel később elfogta, és ismét bezárta. A férfi esete azért vált híressé, mert idén augusztusban éhségsztrájkba kezdett, és kiálltak mellette a DREAM aktivisták.

A jogszerűtlenül tartózkodó bevándorlók szerveződése az alsó-középosztályból: a DREAM aktivisták

Forrás: cleveland.com

A DREAMerek az elfogadásra váró törvényjavaslat, a DREAM törvény (Development, Relief, Education for Alien Minors rövidítése alapján DREAM Act, magyarul "álomtörvény") alapján nevezik magukat "álmodozóknak". Ezek a fiatalok hosszú évek óta jogszerűtlenül tartózkodnak az USA-ban, valaha bevándorló szüleikkel hagyták el születési országukat. Papírok nélkül, családi támogatással ebben az országban nőttek fel, itt végezték el középiskolai tanulmányaikat, ebben az országban eresztettek gyökeret, és ezer szálon kötődnek ide.

Jelenleg kb. 1 millió gyermek tartózkodik jogszerűtlenül az USA-ban. A DREAM törvény a 30 évnél fiatalabb, középiskolai végzettséggel rendelkező fiataloknak ígér állandó tartózkodási engedélyt, amely idővel megnyitná számukra az utat az amerikai állampolgárság előtt. A kedvezményekre azok lennének jogosultak, akik 16 éves koruk előtt érkeztek az országba, 5 évnél hosszabb ideje itt tartózkodnak, és 6 éven belül főiskolai diplomához jutnak, illetve legalább két évet elvégeznek egy főiskolán, vagy két éves katonai szolgálatot teljesítenek.

A 2007-ben alakult mozgalom DREAMerei azért álltak ki Claudio Rojas ügyében, mert tudták, hogy hasonló helyzetben lévő emberek sínylődnek igazságtalanul bezárva annak ellenére, hogy az ICE 2011. júniusi közleménye (Morton Memo, prosecutorial discretion) szerint a társadalomra "veszélyt nem jelentő", "alacsony prioritású illegális bevándorlók" a védett kategóriába tartoznak, akiket nem kellene fogva tartani vagy deportálni. Ügyükben az ICE felülvizsgálatot ígért, és azt is kijelentette, hogy erőforrásait a továbbiakban nem arra fogja használni, hogy ilyen bevándorlókat deportáljon. Bebizonyítandó, hogy az ICE nem tesz eleget ígéretének, illetve, hogy a bezárt menekültek között olyanok is vannak, akik jogosultak lennének a leendő DREAM törvény kedvezményeire, a fiatal bevándorló aktivisták akcióba kezdtek: informálatlan jogszerűtlen bevándorlónak adták ki magukat, hogy letartóztassák őket és bekerüljenek a jogszerűtlen bevándorlókat őrző egységekbe, ahol adatokat gyűjthetnek arról, hogy hány embert tartanak jogtalanul bezárva. Akciójukkal nagy médianyilvánosságot szereztek az elfogadásra váró törvénynek.

Tüntetésen követelték továbbá Claudio Rojas és a hozzá hasonló helyzetben lévők szabadon bocsátását, és a kiutasítási eljárás megszüntetését. Videóüzeneteket küldtek magukról és saját történetükről, és arról, hogy miben változtatna az ő életükön a DREAM törvény. Honlapjukon publikálták személyes történeteiket. A törvényjavaslat 2001 óta van porondon, elfogadása most a kongresszusra vár, Barack Obama elnöksége pedig nem hozta meg a remélt áttörést. Ezért a DREAMerek az elnökválasztási kampány körüli médiafigyelmet kihasználva több államban is ülősztrájkot folytattak az elnök kampányirodáiban, és követelték, hogy Obama elnöki végzéssel (executive order) akadályozza meg a DREAM törvény kedvezményeire jogosultak deportálását, majd tüntettek a Demokraták országos gyűlésén. Idén augusztusban, válaszul az aktivisták szerveződésére és az elnökválasztási kampány nyomására Obama a törvény elfogadásáig átmeneti kedvezményeket (Deferred Action for Childhood Arrivals) léptetett életbe azoknak, akik a DREAM törvény hatálya alá esnének. Az intézkedés 2 évig megtiltja, illetve felfüggeszti mindazok deportálását, akik 31 évnél fiatalabbak, 16 éves koruk előtt érkeztek az országba, legalább öt éve itt tartózkodnak, iskolába járnak vagy már középiskolai végzettséggel rendelkeznek, vagy szolgáltak a hadseregben, és nincsen priuszuk. Jelentkezhetnek munkavállalási engedélyért, állampolgárságot viszont nem kaphatnak. Jelenleg itt tart az ügy, amiben az elnökválasztás eredményei várhatóan komoly változásokat hoznak majd.

2. rész (következő héten)
A jogszerűtlenül tartózkodó bevándorlók szerveződése a munkásosztályból: César Chávez és a mezőgazdasági munkások erőszakmentes mozgalma és szakszervezetei

Az amerikai középosztály szerveződik: a jogszerűtlen bevándorlókat támogató Menedék mozgalom

További forrás: Walter A. Ewing: Opportunity and Exclusion: A Brief History of U.S. Immigration Policy. Immigration Policy Center, 2012.

Olvasd el angolul.