Szervezetépítés a Back of the Yards-ban

A Back of the Yards ma.

Saul Alinsky 1938-ban a Chicagoi Egyetem megbízásából egy bűnmegelőzési program keretében kezdett el Chicago egyik nyomornegyedében, a Back of the Yards-ban dolgozni. A Chicago Area Project (Chicago Területi Projekt, CAP) célja az volt, hogy a problémában kifejezetten érintett lakók (fiatalkorúak, családok, börtönviseltek) bevonásával és elképzeléseire építve olyan szomszédsági programokat (pl. ifjúsági sportklubot) indítson el, amellyel csökkenteni lehetne a fiatalkorú bűnözést. Alinsky-t azonban ekkor már olyan modellek érdekelték, amelyek a társadalmi problémákat a közösség bevonása mellett az igazságtalan hatalmi viszonyok átrendezésével oldanák meg. Így, a CAP egyik hajtásaként született a Back of the Yards Szomszédsági Tanács (BYNC) a helyi szakszervezet és a katolikus egyházi közösségek összefogásával.

A Union Stock Yards bejárata ma.

A századfordulóra Chicago vált az amerikai húsfeldolgozás központjává. A belföldi húsfogyasztás jelentős részét ez a város termelte ki, évente több millió állatot mészároltak le itt, és dolgoztak fel. A termelés 1865-től a város egyik negyedében található gigantikus méretű iparterületen, a Union Stock Yards-on zajlott. Az állatok karámok tízezreiben várakoztak a mészárszékre, szagukat kilométerekről lehetett érezni. A könyörtelen körülmények ellenére a munkalehetőség reményében európai bevándorló munkások tízezrei (írek, németek, lengyelek, szlovákok, csehek, stb.) özönlöttek a városba, és telepedtek le az ipartelep mögötti negyedben, a Back of the Yards-ban. A munkások alacsony munkabérért, egészségtelen körülmények között, napi 10-12 órát dolgoztak, sokan köztük alig tudtak angolul. A többnyire katolikus enklávék nemzeti alapon igen erősen elkülönültek egymástól, ami ellehetetlenítette a közös fellépést. A negyedben nagy volt az etnikai feszültség.


Clifford Shaw kriminológus, a CAP vezetője a társadalmi-gazdasági körülmények és a bűnelkövetés összefüggéseit vizsgálta. Ezzel azt az akkoriban elterjedt rasszista nézetet cáfolta, miszerint egy ember származása (azaz az, hogy melyik bevándorló csoport tagja) befolyásolhatja, hogy el fog-e követni bűncselekményt vagy sem. Shaw a fiatalkorú bűnözés csökkentésére olyan alulról jövő, közösségi szerveződéseket kezdeményezett, ahol a közösség aktívan részt vállal a megoldási javaslatok kidolgozásában és kivitelezésében.

Alinsky, Shaw munkatársa azonban ekkor már más terveket dédelgetett. Olyan szomszédsági szervezetet akart létrehozni, amelynek sok ügy van a napirendjén, így széles közösségi bázissal rendelkezik, és felemeli a hangját a munkások kizsákmányolása ellen is. Alinsky rövid ideig aktivistája volt az egyik legnagyobb amerikai szakszervezetnek, a Congress of Industrial Organizations-nek (Ipari Szervezetek Kongresszusa, CIO). Ez az élmény megerősítette lelkesedését és vonzalmát a CIO elvei és módszerei iránt. A CIO az 1930-as években a Back of the Yards-ban is kiépítette bázisát. Alinsky tehát a kriminológus kutatóként és szakszervezeti aktivistaként megismert modelleket emelte át és alkalmazta a szomszédságban élők megszervezésére.

Az Alinsky-módszer lényege, hogy a közösségszervező szövetségre lép a szomszédságból azokkal, akik jelentős háttérbázist tudhatnak maguk mögött. Együtt létrehoznak egy demokratikus, közösségi alapú szervezetet. A szervezet erejét ezeknek a szövetséges vezetőknek az összefogása adja, akiket a közösségszervező stratégiai alapon azonosít be, és megpróbálja érdekeltté tenni őket a szervezet működtetésében. A Back of the Yards esetében Alinskynek három fő szövetségese volt: egy sportlétesítmény széles támogatottsággal rendelkező vezetője, Joe Meegan; a helyi húsfeldolgozó üzem kommunista szakszervezeti vezetője, Herb March; és egy progresszív katolikus püspök, Bernard J. Sheil. A BYNC ereje tehát éppen abban rejlett, hogy a közösség látszólag legellenérdekeltebb tagjait sikerült egy platformra terelni: a katolikus egyházat és a szakszervezeteket.

Az ifjúsági sportlétesítmény,
a Davis Square Park ma.

A szomszédsági tanács megalapítása több lépcsős folyamat. Az első találkozón az érdeklődő szervezetek képviselői beazonosították a közösség számára legégetőbb ügyeket, meghatározták a szervezet alapelveit. (A lakógyűlést megelőző feltérképezésről itt olvashatsz.) Ez alapján az agenda alapján kezdődött el a hónapokon át tartó toborzás. Alinsky és Meegan azért agitált, hogy minél több szervezet (gyülekezet, iskola, társadalmi szerveződés, klub, stb.) lépjen be a szomszédsági tanácsba. Ez a szervezeti modell már jelentősen különbözött a Shaw-féle szomszédsági tanácstól. Míg az utóbbiban érdeklődő egyének vettek részt, az Alinsky és a Meegan féle elképzelés jobban hasonlított a szakszervezeti modellhez, ahol a helyi szerveződések képviselői ülnek egy központi tanácsban. Alinsky és Meegan arra is hangsúlyt fektettek, hogy a helyi sajtót használják.

Az alapító szomszédsági gyűlésen közel 350 ember vett részt, a szervezetet Bernard J. Sheil képviselte. Megalakult az első elnökség négy katolikus pap (négy különböző - egymással alapvetően feszült viszonyban álló - etnikumot összefogó egyházi közösségből), egyházi kötődésű klubok képviselői, három üzletember, egy sportklub vezetője, egy szakszervezeti ifjúsági bizottsági tag, a helyi rendőrkapitány és Herb March részvételével. A cél az volt, hogy az elnökség minél reprezentatívabb legyen, tehát a szomszédság minél szélesebb társadalmi köreit képviselje.

A BYNC tehát már csupán az összetételéből kifolyólag is hatalmi tényezőt képzett a chicagoi városvezetés és a gyártulajdonosok szemében. A szervezeti felállás egyértelműen átrendezte a kapcsolati viszonyokat a szomszédságban, és a hatalom szemében a közösség széles körű összefogásával fenyegetett egy esetleges, a húsfeldolgozó üzem ellen indított sztrájk esetében is.

Az elnökség nyilvános találkozókon vitatta meg a BYNC terveit, és különböző munkacsoportokat (pl. fiatalkorú bűnözéssel foglalkozó munkacsoport) hozott létre. A szervezet lobbizott az iskolások étkeztetéséért, sportolási lehetőséget teremtett a fiataloknak, létrehozott egy hitelalapot, amely a szomszédság fejlesztésére fordítható kölcsönt nyújtott alacsony kamattal, munkahelyteremtő programokat indított (a helyi vállalkozások alkalmazzanak minél több helyi fiatalt), illetve a helyi üzleti vállalkozások fellendítéséért kampányolt ("Vásárolj a Back of the Yards-ban"). 1946-ban a húsfeldolgozó üzem dolgozói által szervezett sztrájkban az egyházi vezetők is demonstráltak.

Az Alinsky-féle közösségszervezői modellt sokan azért kritizálják, mert céljai nem mutatnak túl a szomszédsági kereteken. Alinskynak ugyan számos elképzelése volt arról, hogy ezek a demokratikus szerveződések hogyan szaporodnak el szerte az országban, és hogyan születik ettől újjá az amerikai demokrácia, azonban ezek a helyi szomszédsági szerveződések soha nem egyeztették céljaikat és nem alakultak állami szintű vagy országos mozgalommá. Alinsky továbbá mindig is ódzkodott attól, hogy a szomszédság a konkrét és megnyerhető célok helyett vagy mellett valamilyen ideológia mentén szerveződjön. Emiatt azonban a szomszédság tagjainak sok esetben nem is kellett szembenéznie saját - rasszista, nemi, szexuális hovatartozást érintő - előítéleteivel. A Back of the Yards pl. nem reagált progresszíven arra a társadalmi változásra, amikor 1940-70 között a déli államokból munka reményében és a nyílt rasszizmus és erőszak elől menekülve több millió afroamerikai vándorolt az északi és a nyugati államokba. A Back of the Yards abban az időben alapvetően fehérek lakta negyed volt, és lakói mindent megtettek azért, hogy megakadályozzák a Chicagoban új életet kezdő afroamerikaiak beköltözését a negyedbe.

A Back of the Yards ma többnyire mexikói amerikaiak lakta negyed. A BYNC ma is létezik, a jelenlegi vezetés inkább közösségfejlesztő programokat indít, a hatalmi viszonyokat szükség esetén megkérdőjelező közösségszervező profil háttérbe szorult.

(Forrás: Sanford D. Horwitt: Let Them Call Me Rebel: Saul Alinsky - His Life and Legacy. Alfred A. Knopf, New York, 1989; Robert Fisher: Let The People Decide: Neighborhood Organizing in America. Twayne Publishers, 1984; Encyclopedia of Chicago, access: http://www.encyclopedia.chicagohistory.org)

Olvasd el angolul.