A lokális probléma és a rendszerszintű probléma összekapcsolása a közösségszervezés egyik kulcsmomentuma. A közösségszervezés lényege egyrészt abban rejlik, hogy az egyének, kisközösségek számára fontos ügyeket sikerül-e a közösség aktivizálásával megoldani, másrészt abban, hogy a helyi ügyekre építkezve - a lendület életben tartásásával, másokkal szövetségre lépve - sikerül-e a valódi társadalmi változás érdekében rendszerszintű problémákra is reagálni. Ehhez elengedhetetlen, hogy a közösségi szerveződés tagjai - politikai nevelés, csoportos önképzés útján - megfogalmazzák a helyi problémák mögött meghúzódó, rendszerszintű összefüggéseket, és belássák a szomszédsági keretek korlátait. Az a felháborodás (kihívás, fejlődési lehetőség, emberszeretet), amely ebből a folyamatból fakad és a hosszabb, a szűk közösség keretein túlmutató kampányokat táplálja, megfelelő szervezeti támogatás mellett radikalizálni tudja a csoportot. Azaz felkészítheti a konfliktusok és a konfrontatív helyzetek felvállalására, és elvezetheti ahhoz a felismeréshez, hogy ez kifejezetten nem káros a társadalomra.
Az 1960-as évek mozgalomépítési tapasztalatai alapján a közösségszervezők újraértelmezték az Alinsky-hagyományt, és ezzel együtt a szomszédságok társadalmi változásban elfoglalt szerepét. A közösségszervezők azt látták, hogy sok erős, lokális szerveződés nélkül az átfogó kampányok, mozgalmi törekvések előbb-utóbb kifulladhatnak, míg a lokális kereteken túlmutató célok felismerése nélkül a helyi szerveződések megrekedhetnek a növekedésben. Az 1970-es évekre az az igény fogalmazódott meg, hogy olyan tömegszervezeteket kell létrehozni, melyek erős szomszédsági szerveződésekben gyökereznek, és lokális szinten (is) konkrét eredményeket tudnak elérni, miközben ezeket a követeléseket összehangoltan, országos szinten képesek artikulálni, illetve a helyi szervezeteket be tudják csatornázni egy országos kampányba. A neo-alinsky-féle közösségszervező modell egyik első és legsikeresebb előfutára a 2010-ben korrupciós ügyek miatt feloszlott, kiterjedt tagságán keresztül hatalmas befolyással bíró Association of Community Organizations for Reform Now (Közösségi Szervezetek Egyesülete a Reformért Most, ACORN) volt.
Az Írisz Családi Kör "Bölcsis forradalmában" is a rendszerszintű követelések megfogalmazására való igény látszódik kirajzolódni. Ez új eszközökkel gazdagíthatja az alapvetően közösségfejlesztő profilú szervezetet. Stoecker a közösségfejlesztés gyökereit a funkcionalista társadalommodellben, míg a közösségszervezését a konfliktuselméletben határozta meg (DeFilippis-Fisher-Shragge 2010:137). Az előbbi esetében a társadalom különböző funkciókat betöltő tagjai alapvetően egyensúlyra törekednek, keresik a lehetőséget az együttműködésre, az utóbbi szerint a társadalmi folyamatokat hatalmi különbségek, társadalmi, gazdasági, politikai egyenlőtlenségek jellemzik, amik konfliktust szülnek, nem egyensúlyt. Azaz a közösségfejlesztést az is megkülönbözteti a közösségszervezéstől, hogy míg az előbbi - a közösség bevonásával - alapvetően a közösség életminőségét javító szolgáltatást nyújt, addig az utóbbi - a közösség mobilizálásával - hatalmat generál a közösség tagjainak a nyilvánosság terében, és a probléma megoldása érdekében az erőforrásait a döntéshozókra való nyomásgyakorlásra használja.
A gyakorlatban ez a két, alapvetően ellentétes hozzáállás - pl. egy mozgalmi együttműködés keretein belül - jól kiegészítheti egymást, de egy szervezeten belül is összefonódhat. Könnyen előfordulhat, hogy a közösségfejlesztő csoport kénytelen felvenni a harciasabb stílust, amennyiben a hatalom nem együttműködő a kezdeményezésekre, vagy a tagok érdekei úgy kívánják. A progresszívebb settlement házak, pl. a Hull House, annak ellenére, hogy alapvetően társadalmi, kulturális, művészeti programokat nyújtott a chicagoi Near West Side negyedben élő szegények számára, arra is volt példa, hogy a lakókat a bevándorló munkások munkakörölményeinek javítása érdekében mobilizálta. Egy közösségszervező csoport számára is lehet taktikailag fontos a szolgáltatásnyújtás. A lakhatással foglalkozó new yorki Fifth Avenue Committee pl. közösségfejlesztő és közösségszervező elemeket is ötvöz a munkájában azzal, hogy többek között elérhető áron ad bérbe (és tart fenn) lakásokat, miközben a bérlők megszervezésén keresztül kampányol a kilakoltatások ellen. Vannak olyan szervezetek is, amelyeknél a közösségszervezést teljesen leváltotta a szolgáltatást nyújtó közösségfejlesztés, ilyen az arab amerikaiakat segítő, detroiti ACCESS, vagy a chicagoi Back of the Yards Neighborhood Council (BYNC).
A lokális és fővárosi vetületet kezdtük el összekötni A Város Mindenkiével pl. az Üres Lakások kampányban. Miközben a Józsefvárosban egy raktárhelyiséget lakásként használó gyermekes női tagunk kilakoltatása ellen, lakhatásának rendezése érdekében lépünk fel, az ő példáján keresztül, illetve a kerületi üres lakás helyzetre rámutató akciókkal irányítjuk rá a figyelmet az önkormányzatok elégtelen lakásgazdálkodására, az országos lakáspolitika hiányára, és a leépült szociális bérlakásrendszerre. A csoport végsősoron (és amennyiben következetes) mindkét szinten a szociális bérlakásrendszer bővítéséért dolgozik.
(Forrás: Robert Fisher: Let The People Decide: Neighborhood Organizing in America. Twayne Publishers, 1984; James DeFilippis-Robert Fisher-Eric Shragge: Contesting Community. The Limits and Potential of Local Organizing. Rutgers University Press, New Brunswick, New Jersey, and London, 2010)
Olvasd el angolul.
No comments:
Post a Comment