Munkalehetőséget! Méltányos béreket! Megfizethető közműdíjakat!

Center for Community Change. Forrás: FB. 

Magyarországon kevés a piaci szereplőket célzó emberi jogi kampány. Az állami szerveken rengetegszer és nagyon helyesen kérjük számon a törvények betartását és a jogok garantálását, és ebből a nyomásgyakorlásból a gazdasági szereplőknek sem kellene kimaradniuk. A sajókazai Segítő Kéz Asszonygyülekezet kezdeményezése példaértékű volt, amikor (kollektíven, 89 család képviseletében) kártyás villanyórák felszerelését kezdeményezték az önkormányzat mellett az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Nyrt.-nél. A gazdasági szereplők egy térség erőforrásaiból gyarapodnak, nyersanyagát dolgozzák fel, működésük hatással van a környezetre, állami támogatásban részesülhetnek, stb., ezért társadalmi felelősséggel tartoznak a környező településeken élő közösségek és a természeti környezet felé. Szervezett, közösségi összefogáson alapuló felelősségre vonásukra, illetve bevonásukra a gazdasági igazságosság nevében rengeteg érdekes amerikai példa akad, amik közép-európai kontextusban is útmutató lehetnek. Ezekből gyűjtöttem össze néhány példát.

1998-ban Kaliforniában közösségszervező szervezetek és szociális intézmények elérték, hogy egy államilag finanszírozott vasúthálózat-bővítő projektben a környéken élő munkanélkülieket alkalmazzák: azoknak a szegény negyedeknek a lakóit, akik házai közelében a leendő vasútvonal épült. A kezdeményezés érdemeiről és megvalósításáról annak ellenére érdemes beszélni, hogy egy elfogadhatatlan, hallgatólagos kompromisszumon alapult: a kivitelezők képzéssel és munkával kárpótolták az ottélőket cserébe azért, hogy a vasútvonal építése veszélyezteti egészségüket és rontja életminőségüket. Jóval elfogadhatóbbnak bizonyult az a kiindulópont, hogy az államilag (adópénzekből) finanszírozott projektek esetében a közösségnek is csepegtetni kell valamit. A kampányt megálmodó munkacsoport egy nyáron át toborozta a szövetségeseket, és 1997 őszére közel 40 közösségi csoport részvételével megalakította koalícióját. A szerveződés először is kutatást végzett a projektre szánt források nagyságáról, illetve az érintett szomszédságok demográfiájáról. A vasútvonal középső részének megépítését - amely az említett negyedeken futott keresztül - 750 millió dollárra becsülték, amely a várakozások szerint több mint 3 000 munkahelyet teremthetett. A bevonás több szinten zajlott: egyrészt a koalíció rengeteg közösségi találkozót szervezett a szomszédságokban, hogy velük együtt dolgozzák ki a követeléseket az építkezést bonyolító hivatal felé, illetve maguk köré gyűjtöttek szimpatizáns választott képviselőket, szakszervezeteket, és más kulcsszereplőket.

Különböző nehézségek, jogi viták, és egyezkedések után 1998 tavaszára a koalíció tető alá hozott egy megegyezést arról, hogy a hivatal az építési munkálatokra a munkaórák 30 százalékában az érintett szomszédságokban élő embereket alkalmazza, és 1 000 embernek képzési lehetőséget garantál. A hivatallal szerződő cégeknek pedig pályázataikban kellett igazolniuk, hogy betartják a megegyezés feltételeit. A kampány sikerének egyik biztosítéka az volt, hogy a koalíció már jóval az építkezés megkezdése előtt elkezdett szervezkedni, majd a program széleskörű meghirdetésében, és a munkára jelentkezők toborzásában és kiválasztásában is részt vállalt. Az ilyen jellegű megállapodást hívják "a közösség javát szolgáló megegyezésnek" (community benefits agreement). Ez olyan jogilag számon kérhető szerződés, amely egy fejlesztési projekt esetében széleskörű közösségi egyeztetésen alapul és a közösség számára előnyös feltételeket rögzít. Ha valaki kedvet kapna ilyen közösségi alapú munkahelyteremtő program megvalósításához, a Center For Community Change (Központ a Közösségi Változásért) és a koalíció kézikönyvben összegezte stratégiáját és a lebonyolítás részleteit.

Akadnak érdekes példák arra is, hogyan szerveződnek a kihasznált munkások. A Community Voices Heard (Halljuk a Közösség Hangját) szervezetnek (akik nem is olyan régen jártak Magyarországon) 2011-ben sikerült elérnie, hogy New York állam 3.000 segélyből élő embert rendes fizetés fejében, ne közmunkás státuszban alkalmazzon. Az "átmeneti munkahely program" (Transitional Jobs Program) lényege, hogy a segélyen élők átképzéssel egybekötött, közpénzekből támogatott munkát (nem segélyért végzett közmunkát) végeznek, így jóléti szolgáltatásokban is részesülnek. A program lejárta után - amennyiben nem sikerül állást találniuk - munkanélküli támogatásban (nem segélyben) részesülnek.

A United Workers (Egyesült Munkások) pedig egy közpénzekből újjáépített baltimore-i negyed dolgozói számára követelte a gazdasági igazságosságot. A felújított kikötőben nyílt vendéglátó egységek sokszor nem fizettek rendes bért a dolgozóiknak. Erre válaszul 2008-ban munkások, akik egy másik negyedben sikeresen szerveződtek béremelésért, a területet elkeresztelték emberi jogi zónának, és különböző akciók keretében irányították rá a figyelmet a dolgozók kihasználására.

A Vermont Workers' Center (Vermonti Munkások Központja) 2010-ben pedig az állami költségvetést vizsgálta meg, hogy az mennyire felel meg az emberi jogi standardoknak (a költségvetés hány százalékát fordítja az állam lakhatásra, egészségügyre, oktatásra, munkahelyteremtésre, a fogyatékossággal élők támogatására). Az Iowa Citizens for Community Improvement (Iowai Polgárok a Közösség Fejlődéséért) egyik, latin-amerikai bevándorlókból vagy leszármazottaikból álló munkacsoportja pedig a latin-amerikai bevándorló munkások kárára elkövetett jogsértések ellen szerveződik. A szervezet segít az érdekérvényesítésben a cég, illetve a hatóságok felé azoknak a kárvallottaknak, akiknek nem fizetik ki a bérét, vagy előre nem egyeztetett költségeket vonnak le a fizetésükből, stb. A szervezet a munkacsoport segítségével és az egyéni képviseleten keresztül építi bázisát.

Országos szinten fogtak össze közösségszervező szervezetek, többek között a National Peoples' Action,  a PICO és a Virginia Organizing is azért, hogy arra buzdítsák a "nagy bankok" ügyfeleit, hogy vegyék ki pénzüket bankszámláikról (okozzanak veszteséget). Az Occupy mozgalomból kinőtt Move Our Money USA kampány célja, hogy az emberek összesen 1 milliárd dollárt vegyenek ki a JP Morgan Chase-nél, a Bank of America-nál vagy a Wells Fargo-nál vezetett bankszámláikról, hiszen ezek a bankok tehetők leginkább felelőssé a gazdasági válságért. Egy másik, szintén az Occupy-hoz kötődő kezdeményezés a Save Our Home kampány, aminek keretében a szervezetek a törlesztés menetének újratárgyalását követelik a bankoktól, és így próbálják megakadályozni a kilakoltatást, elsősorban olyan esetekben, amikor alacsony jövedelműek és/vagy színesbőrű emberek otthona forog kockán.

Az utolsó példa pedig Texasból való, ahol többek között a megfizethető elektromos áramért szerveződnek alacsony jövedelmből élő, illetve színesbőrű emberek. A Texas Organizing Project olyan sort azonosított be az állami költségvetésben, amelyből az állam a rászoruló családok áramfogyasztását a jelenleginél jóval nagyobb mértékben támogathatná.

A banki díjak csökkentésért, a megfizethető közmű díjakért, vagy a munkalehetőségért és a méltányos munkabérért indított kampányok is a gazdasági jogok érvényesítésének egy lépése.

Olvasd el angolul.

A közösségszervezők pártpolitikára gyakorolt hatása

Választói regisztrációs kampány.
Forrás: Planned Parenthood

Magyarországon (jelenleg) nem divat, hogy civil szervezetek a választásban való részvételre biztatnák a holdudvarukba tartozó állampolgárokat, az USA-ban azonban ez nagyon elterjedt jelenség. Amennyiben a választásra jogosult amerikai állampolgárok élni kívánnak választójogukkal, Észak-Dakotát kivéve minden államban előre regisztrálniuk kell magukat (néhány államban ez a választások napján is lehetséges). A nagyobb választások előtt a non-profit szervezetek, különösen a közösségszervező szervezetek többsége regisztrációs kampányba kezd, hogy növelje a választói részvételt, különösen a történelmileg alulreprezentált csoportok körében.

Az aktivisták minden ajtón bekopogtatnak a szomszédságokban, elmennek az egyetemekre, templomokba, beszélnek a buszmegállókban ácsorgókkal, és kitöltetik velük a regisztrációs cédulát, amit majd összegyűjtve leadnak a gyűjtőállomásokon. A megközelítés, amit többnyire "állampolgári részvételnek" hívnak, stratégiai lehetőség a bevonásra, a szemléletformálásra. Erre Magyarországon pl. A Város Mindenkié tett kísérletet a 2010-es választások előtt a hajléktalan emberek körében.

A törvények természetesen tiltják, hogy a közösségszervezők, illetve civil szervezeteik egy jelölt érdekében politikai kampányt folytassanak, de közvetett módon (és leginkább a kétpárt-rendszernek köszönhetően), befolyással lehetnek a választások kimenetelére: mivel a közösségszervező szervezetek kampánycéljai és a Demokrata Párt agendája között sokszor van átfedés, ezek a szervezetek nagyobb valószínűséggel regisztrálnak potenciális demokrata szavazókat.

Nem véletlen, hogy a kiterjedt tagságán keresztül hatalmas befolyással bíró Association of Community Organizations for Reform Now (Közösségi Szervezetek Egyesülete a Reformért Most, ACORN) a 2008-as elnökválasztás előtt rengeteg támadást kapott. Regisztrációs cédulák meghamisításával vádolták őket, mert a válsztás vesztesei úgy érezték, a regisztrációs kampány Barack Obama elnök malmára hajtotta a vizet. (A vádak végül hozzájárultak a szervezet megszűnéséhez.)

Az átfedések miatt számos közösségszervező szervezet tudatosan támaszkodik a potenciális demokrata szavazókra toborzás, illetve kampánya támogatói bázisának építéséhez. Bevett gyakorlat például, hogy egy szervezet hozzáférést kap egy nyilvános szavazói adatbázishoz (rengeteg információval, kezdve név, telefonszám, cím, nem, kor, hányszor ment el szavazni), amit a szolgáltató további, kereskedelmi úton beszerezhető adatokkal tesz még jobban elemezhetővé. A program a vásárló által megrendelt paraméterek alapján listát generál, amiből a cégek és a politikai szervezetek mellett már a közösségszervező non-profit szervezetek is telefonhívásokat kezdeményeznek (phone banking): kampányszerűen felhívnak több száz embert, és arra kérik őket, hogy regisztrálják magukat a választások előtt, támogassák a szervezet kampánycélját, hívják fel választott képviselőjüket, vagy váljanak taggá.

Az adómentességet élvező amerikai non-profit szervezeteknek rengeteg fajtája van. A pártpolitikai tevékenységet nem folytató szervezetek is megtalálják a módját annak, hogy  - választói regisztrációs kampányokkal, workshopokkal és a szavazók mobilizálásával - hatékonyan lobbizzanak, illetve a választások környékén mozgósítsanak a tagjaik számára fontos ügyeken keresztül. A szervezetek sokszor kapcsolatot építenek ki olyan non-profit szervezetekkel is, akik aktívabbak a politikai kampányokban (mert más adójogi státusszal rendelkeznek). A montanai gazdák jogaiért, a tiszta víz, és az egészséges élelmiszer védelmében fellépő Northern Plains Resource Council (Északi Síkságok Erőforrás Tanácsa, NPRC) és egy lobbi csoport, a Montana League of Rural Voters (Vidéki Szavazók Montanai Ligája) együttműködése ennek egy kreatív példája.

Olvasd el angolul.

Mi vagyunk a 99%! - avagy vidéken sem kell megriadni a konfrontációtól

"Itt vagyunk, és nem megyünk sehová."
A CCI latin-amerikai bevándorlókból,
illetve leszármazottaikból álló
munkacsoportja. Forrás: FB

Sokszor hallom közösségszervező körökben, hogy kisvárosban vagy vidéken majdhogynem lehetetlen, hogy egy kampány konfrontatív formát öltsön. Chicagoban könnyű, mondják sokan némi túlzással, de itt, ahol a konfliktusok nyílt vállalásának sem az állampolgárok, sem a döntéshozók között nincs hagyománya, ez nem működik; néhány közösségszervező szerint vidéken a tagjaidnál és a politikusoknál is elvágod magad, ha konfrontálódsz.
Az Iowa Citizens for Community Improvement (Iowai polgárok a közösség fejlődéséért, Iowa CCI) rácáfol erre a mítoszra. A szervezet militáns módon harcol a nagyüzemi állattartás ellen, a bevándorlók jogainak érvényesüléséért és egy igazságosabb gazdasági rendszerért. A módszerekről Hugh Espey ügyvezető igazgató és David Goodner közösségszervező beszélnek.

Tavaly részt vettetek az Occupy mozgalomban New Yorkban és Iowa-ban. Továbbra is folytatódnak az országos szinten összehangolt kampányok: többek között ti is arra mobilizáljátok az embereket, hogy vegyék ki pénzüket a válságot okozó, felelőtlenül gazdálkodó bankokból, a Wells Fargoból vagy a Bank of Americából, és tegyék pénzüket kisebb bankokba, akik befektetnek a közösségbe. Hogyan értékelitek az Occupy mozgalmat?


Hugh: Az Occupy nagy szolgálatot tett nekünk azzal, hogy beemelte a köztudatba, hogy a legtöbben a 99 százalékhoz tartozunk. "We are the 99 percent", így szól a szlogen. (Mi vagyuk a 99 százalék.) Ez a mozgalom tette nyilvánvalóvá és közérthetővé, hogy mekkorák a jövedelmi különbségek, hogy a leggazdagabb 1 százalék jövedelmének kisebb százalékát adózza le, és hogy egyes cégek hatalmas befolyással bírnak a politikára és a kormány működésére. Ezt a lendületet nem szabad elvesztenünk, és nem is akarjuk elveszteni. Éppen ezért, tavasszal a National People's Action vezetésével beindult a The 99% Spring (A 99% tavasza) program. A mozgalom építése egy országos vezetőképzéssel kezdődött, az online tréningeken már több ezer ember vett részt. Az Occupy-nak szerintünk még nincs vége.


Június 19.-én két mezőgazdasági nagyvállalkozó, Brent és Bruce Rastetter lemondását követeltétek. Igaz ugyan, hogy nem ennek szántátok, de az akció második fele egy kiváló antiglob akciónak is beillett volna: végső soron Tanzániában élő burundi menekültek jogaiért léptetek fel egy amerikai befektető ellen az Egyesült Államokban.

David: Ez a két ügy valóban rengeteg szálon fut. A nagyüzemi mezőgazdasági vállalkozások rengeteg családi gazdaságot söpörtek le a piacról, és rengeteg környezeti kárt okoztak Iowaban. Az akció első felében megtöltöttük az iowai Természeti Erőforrások Ügynökségének (Department of Natural Resources) egyik üléstermét. Tagjaink, köztük farmerek, vagy a környezeti károk miatt érintett települések lakói egymás után szólaltak fel, hogy ne adják meg az engedélyt egy újabb nagyüzemi állatartó telep beindításához Poweshiek megyében. Kemény szóval, változatos érvekkel bírálták a nagyüzemi gazdaságokat, és a szívükből szóltak. Mindannyian Brent Rastetter lemondását követelték, aki a bizottság soraiban ülve látványosan egyre kényelmetlenebbül érezte magát. A nagyüzemi állattartásban érdekelt Brent ugyanis annak a Környezetvédelmi Bizottságnak (Environmental Protection Commission) a tagja, aminek éppenhogy őrködnie kéne a környezetvédelmi előírások betartása felett.

Ezután az Iowai Panasztételi Bizottsághoz mentünk (Iowa Ethics and Complaint Disclosure Board), hogy benyújtsunk egy panaszt a testvér, Bruce Rastetter ellen, aki Iowa közoktatási intézményeket felügyelő bizottságában (Board of Regents, State of Iowa) betöltött pozícióját arra használta fel, hogy beindítson egy monokulturális mezőgazdasági vállalkozást Tanzániában - olyan területen, ahol évtizedek óta burundi menekültek élnek, és akiket a tanzániai kormány a befektetés okán gond nélkül kilakoltatott. Végül a - felügyelő bizottság tagjait kinevező - kormányzóhoz mentünk, akitől összeférhetetlenségre hivatkoza Bruce lemondatását követeltük.

Közel 100 nagyüzemi állatartó telep létrehozását akadályoztátok meg, rengeteg üzletember érdekeit sértve. A szervezői találkozókon és a munkamegbeszéléseken uralkodó hangulat is mutatja, hogy ti, mint a szervezet fizetett alkalmazottai, nem vicceltek, és a militáns hangulat a tagokra is átragad. Hogyan valósítjátok meg ezt egy alapvetően vidéki közegben?

Hugh: Azt hiszem, minden elsődlegesen azon múlik, hogy a stratégiánk része, hogy elmegyünk a végsőkig. Szinte soha nem kötünk kompromisszumot és nem engedünk a követeléseinkből, a döntéshozót pedig addig nyúzzuk, amíg nem tesz eleget az elvárásainknak. Ha kell, az otthona előtt tüntetünk, üdvözlőkártyát küldünk az édesanyjának a kampánycélunkkkal, ellehetetlenítjük az üzletét és sorfalat állunk az autómosó üzeme előtt. Persze mondják, hogy ez behatolás az intim szférába, de mi meg azt gondoljuk, hogy ha valaki nem akar velünk szóba állni, vagy számításba venni az érdekeinket, akkor nekünk is át kell lépnünk egy határt. Ezért azok, akiket érintenek az ügyek, amikkel foglalkozunk, egy idő után megbíznak bennünk.

Nagyon sok emberbe beépült egy blokk, ami visszatartja őket a nyilvános véleménynyilvánítástól. Azt tanuljuk, hogy a pozícióban lévő ember okos és tudja, mit csinál. Hányszor halljuk, hogy "Ő a polgármester. Ő jobban tudja." Vagy a polgármestertől azt, hogy "Ön nincs tisztában azzal, milyen akadályokkal kell szembenéznem." A döntéshozók felsőbbrendűségébe vetett hitet szét kell oszlatni, mert ez tartja hatalmon a feladatra alkalmatlanokat. Az embereknek pedig engedélyt kell adniuk maguknak arra, hogy megmondják a véleményüket, ha valami nem tetszik. Engedélyt kell adniuk maguknak arra, hogy dühösek legyenek, és a szívükből beszéljenek. Számon kell kérnünk a hatalmat, a döntéshozókat. A másik nagy nehézség, hogy vannak emberek, akik azt gondolják, hogy az összefogás a gyengeség jele. Sokszor ütközünk abba, hogy egy gazda büszkén mondja, hogy "meg tudom oldani a magam problémáját, nincs szükségem senkinek a segítségére". Ezt az elképzelést meg kell ugrani, együtt több hatalmunk van. Ehhez nagyon fontos a közösségszervező energia, a lendület, a lelkesedés.

Mik a vidéki közösségszervezés legfontosabb jellemzői?

David: Az egyik, azt hiszem az, hogy űrt töltünk be. Vidéken kevés az érdekvédő szervezet vagy egyáltalán nincsen, mi rakjuk a döntéshozók asztalára a vidéki emberek számára fontos ügyeket. A technológiai lemaradás (internet hiánya, stb.) is megnehezíti a közösségszervező helyzetét. És az is fontos szempont továbbá, hogy úgy fogalmazzuk meg a dolgokat, hogy az mindenkinek mondjon valamit: a döntéshozónak, a nagyközönségnek és az érintettnek egyaránt. A helyi emberek nyelvén, a számukra fontos értékek mentén keretezzük a mondandónkat. Sokat beszélünk az egyenlőségről. Nagy hangsúlyt fektetünk a vezetőképzésre (leader), munkacsoportokat hozunk létre, átbeszéljük a tagokkal a stratégiát, fokozatosan egyre több felelősséget rakunk a vállukra. A közösségre az hat majd ösztönzően, ha az érdekérvenyesítést - adott esetben konfrontatív stílusban - a közösség tagjai csinálják, ezért helyzetbe kell hozni a vezetőket, hogy megmutassák erejüket. Természetesen fontos, hogy minden találkozó végén összefoglaljuk, miről volt szó, és hogy jól érezzük magunkat, hogy létrejöjjön a közösségiség-érzés.

Ha valaki megkeres minket egy problémával, akkor arra kérjük őket, hogy mozgósítsák a hasonló helyzetben lévőket. Legutóbb Floyd megyéből hívtak minket, hogy nyílik egy nagyüzemi állattartó telep, ami szét fogja verni a helyi gazdaságokat, segítsünk megakadályozni. "Össze tud hívni egy találkozóra a problémában érintett, további 15-20 embert?", kérdeztük. Igen, össze tudott. A szervezet építése szempontjából az is fontos, hogy ezek az emberek CCI tagokká váljanak. Ha mi befektetünk a közösségbe, azt szeretnénk, hogy a közösség is fektessen belénk. A folyamatos kapcsolattartás is fontos, persze a távolság miatt inkább a telefonos kapcsolattartás lehetséges.

Sokféle érdekcsoporttal dolgoztok, a bevándorlóktól a gazdákon át a kilakoltatás előtt állókig. Hogyan hidaljátok át az esetleges belső feszültségeket, hogyan hozzátok őket egy platformra?

David: Az a tudat, hogy egy szervezethez tartozunk, már önmagában sokat jelent. Olyan kampányunk még nem volt, amely egy az egyben fel tudta volna sorakoztatni a különböző érdekcsoportokat. Az ismerkedésnek leginkább az éves találkozók adnak teret, ahol tagjaink meghallgathatják egymás történeteit. Olyan is volt, hogy latin-amerikai bevándorlók szólaltak fel a gazdák érdekében a tiszta levegőért. Az ilyen példák nyilván növelik a szolidaritás élményét.

Olvasd el angolul.

Kitekintés Indiára: Tapintható diszkrimináció

Forrás: Navsarjan

A kaszton kívüliek 166 millió fős közössége és más hátrányos helyzetű csoportok együtt az indiai népesség negyedét adják – mondta a HVG-nek Martin Macwan, az érinthetetlenekért, mai nevükön dalitokért Gudzsarát államban küzdő Navsarjan emberjogi szervezet alapítója.

(A cikk a HVG 2011/19. számában jelent meg.)

– Ügyvédként és jogvédőként mi ösztönözte a Navsarjan létrehozására?
– Az 1980-as években India falvaiban földhöz akartuk juttatni a dalitokat, de az uralkodó kasztokhoz tartozó földbirtokosok kisajátították a használható területeket. A földtulajdonosok 1986-ban megtámadták az egyik dalit falut, négy kollégámat lelőtték, házakat gyújtottak fel, rengetegen megsebesültek. Rájöttem, ha a diszkriminációra akarok megoldást találni, akkor közösségi alapú szervezetet kell létrehoznom, amelyben az érintettekre tevékeny szerep vár.

– Az indiai alkotmány pozitív megkülönböztetésben részesíti a hátrányos helyzetű csoportokat. Ez nem elég segítség?
– Ma ugyanazt látjuk, mint fél évszázada, a dalitok elkülönített településrészeken élnek, a földbirtokosok rabszolgaként bánnak velük. Sokfelé nem vehetik igénybe a közszolgáltatásokat, nem léphetnek be a hivatalokba, éttermekbe, a falusi iskolákban elkülönítve tanulnak. Szegényes az orvosi ellátásuk, és hátrányos megkülönböztetés sújtja őket az igazságszolgáltatásban és a munkavállalásban is. Nem jutnak ivóvízhez, mert nem használhatják azokat a kutakat, amelyekből a nem dalitok isznak. Vagy ők meríthetnek utolsóként – néhol csak a bivalyok után.

– Háromezer faluban van már képviseletük, milyen eredményeket értek el eddig?
– 1990-ben a vízellátásért szervezett felvonulásunkon 42 faluból 800 nő menetelt kannával a fején, és végül az összes faluban sikerült megoldani a problémát. Küzdünk a minimálbér érvényesítéséért, képezzük az iskoláskorúakat, szakmákat oktatunk, beszédkészség-javító képzést is tartunk, hogy a fiatalok megtanulják, mi a társadalmi egyenjogúság. A tanfolyam elején sokan a nevüket is alig tudják kimondani, de falvaikba visszatérve már képesek kiállni a közösségükért.

– Úgy tudni, különleges szerepet szán a nőknek a kasztalapú diszkrimináció elleni harcban.
– Egyes társadalmi problémákra csak a nők érzékenyek, ilyen a nemek egyenjogúsága. A nagy változások itt is kis dolgokkal kezdődnek. Az egyik faluban például a nők fellázadtak, mert a találkozókon mindig nekik kellett mosogatniuk. Férfiak és nők hetekig nem beszéltek egymással, végül a mosogatás közös üggyé vált. A nők a Navsarjan többi irodájában is tiltakozni kezdtek – nélkülük egyetlen mozgalom sem lesz sikeres.

– Az indiai alkotmány atyjának, a dalit mozgalom alapítójának, dr. Ámbédkarnak a nevét Magyarországon a roma fiataloknak és felnőtteknek tanulási lehetőséget nyújtó sajókazai gimnázium tette ismertté. A dalitok érvényesüléséért folyó küzdelmük példa lehet más országoknak is?
– Dr. Ámbédkar a politika napirendjére emelte a kasztrendszer kérdését. Ő is dalit volt, szegény család sarja, iskolásként a származása miatt a tanár megtiltotta, hogy székre üljön. Ez ma is gyakorlat a dalitok megalázására. A diszkrimináció elleni harc, a közösségi munka olyan, mint a hagymahámozás – lehántasz egy réteget, de alatta ott egy újabb.

A cikk részletesebb, angol változata az MRG Minority Voices Newsroom oldalán olvasható.

Egészséges élelmiszert megfizethető áron mindenkinek

Közösségi kert Louisville-ben

A Fresh Stop (Friss megálló) közösségi támogatású mezőgazdasági program Louisville-ben (Kentucky). A programot vezető New Roots (Új gyökerek) civil szervezet célja, hogy igazságos és bővülő élelmiszerellátási modell épüljön ki az Ohio folyó völgyében. A New Roots olyan Fresh Stop modellt használ, amely a szegényebb negyedekben élők bevonásával és mobilizálásával számukra is elérhetővé teszi a friss és egészséges élelmiszert. A projektet vezető Karyn Moskowitz az élelmiszer-igazságosság jegyében szervez.

Hogyan néz ki a New Roots Fresh Stop modell?
Karyn: A modellt egy clevelandi szervezettől, a City Fresh-től (Városban frisset) tanultuk, és fejlesztettük tovább. A modell alapja, hogy a családok jövedelemtől függően egy hétre előre összegyűjtenek és kifizetnek a helyi gazdáknak családonként $12-$25 közötti összeget, és cserébe friss, egészséges zöld áruhoz jutnak. Mindenki maga dönti el, mennyit tud fizetni. Senkit nem utasítunk vissza azért, mert nincs elég pénze, vagy mert étkezési jeggyel fizet. Az élelmiszer azért lesz mindenki számára megfizethető, mert a családok az előre összegyűjtött pénzösszeggel nagykereskedelmi áron tudnak vásárolni. A gazdák eleinte nem voltak túl lelkesek azért, hogy Louisville szegényebb szomszédságaiban piacoljanak. A pénz összegyűjtésével azonban sem a fogyasztók, sem a gazdák számára nem jelent kockázatot az eladás. A gazdák egyszerűen kiszállítják a termékeket, és a többit az önkéntesek végzik. A Fresh Stop hetente, ill. kéthetente 50-80 családot lát el élelmiszerrel. A családok nem tudják előre, milyen zöldségeket sikerül szállítani azon a héten, de abban biztosak lehetnek, hogy a szezonális zöldségek bő választékát kapják. 2012-ben három templom biztosít helyet számunkra az élelmiszer átvételére. Az önkéntesek a helyszínen lepakolják az árut a gazdák teherautóiról, majd leszámolják és szortírozzák a termékeket. Mindenki ugyanannyi árut vihet haza, két padlizsánt, öt paradicsomot, stb.

Kinek mi az önérdeke ebben?
Karyn: A gazdák biztosak lehetnek abban, hogy elkel 1.000 dollárnyi árujuk, a közösség tagjai pedig megfizethető áron friss zöldséghez jutnak. De ahhoz, hogy a kínálat és a kereslet találkozzon, nagyon sok előzetes szervezőmunkára van szükség. A gazdák már korábban is próbáltak alacsonyabb jövedelmű szomszédságokban hétvégi piacokat felállítani, kevés sikerrel. Soha nem vásároltak annyian, hogy megérje kiszállni. Ezért a gazdákkal ki kellett alkudni, mi az az előzetesen lerakott összeg, amitől már megéri nekik a programban való részvétel. A kevés pénzből élők számára pedig az a kihívás, hogy átálljanak a megmunkálást igénylő, friss élelmiszerekre. Az árak általában alacsonyabbak a boltinál, és a termékek többsége bio, és mivel aznap szedik, az íze is nagyon jó. Legtöbben 12 dollárt fizetnek, de ahhoz, hogy nagytételben lehessen vásárolni, akik megtehetik, 25 dolláraal járulnak hozzá. A program előnye, hogy a családoknak egy hétre előre kell elköteleződniük, ellentétben más közösségi támogatású mezőgazdasági modellel, ahol egy nagyobb összeget kell kifizetni a szezon elején.

Milyen programok kapcsolódnak a Fresh Stop modellhez?
Karyn: Közösségi tanulóműhelyeket tartunk az élelmiszer-önrendelkezésről, a piacon recepteket osztunk, főzőórákat szervezünk, hírlevélben tájékoztatjuk a szomszédság lakóit. A közösség tagjait különböző munkacsoportokba vonjuk be, vannak akik a hírlevél elkészítéséért, a pénz összegyűjtéséért, a tanulóműhelyek megszervezéséért, vannak, akik a médiamunkáért felelnek. A hálózatot úgy bővítem új szomszédságokkal, hogy meginterjúvolok néhány embert, aki jól ismeri a közösséget, pl. a lelkészt, és rajtuk keresztül indulok el, és tájékoztatom az embereket a programról. A New Roots több, mint pusztán egészséges élelmiszerek árusítása. Újra akarjuk alkotni az élelmiszer-rendszert, létre akarunk hozni egy élelmiszeren alapuló közösséget.

Olvasd el angolul.

Elefeledett Kelet-Kentucky: Közösségszervezés a szénkitermelő cégek ellen

Kelet-Kentucky az USA egyik legszegényebb térsége, a szegénységi küszöb alatt élők aránya több mint 27 százalék. A térségben évtizedek óta intenzíven folyik a szénkitermelés, ahogy a bányászok és a helyi lakosság részéről is meg-megújul a szerveződés a kizsákmányolás ellen (az 1973-as bányászsztrájkról dokumentumfilm is született Harlan County, USA címen, illetve 1981-ben a szénkitermelő cégeket megfékezendő alakult a Kentuckians For The Commonwealth). A több millió dollár nyereséget hozó üzletág - annak ellenére, hogy még mindig jelentős munkaerőforrást nyújt a helyi lakosság számára - inkább elvesz, mint hozzátesz Kelet-Kentucky életéhez. Noha a szegénység éppen ott a legnagyobb, ahol a szénkitermelés folyik, az itt élő családok többsége több generációs szénbányász család, így a szén erős identitásképző tényező. Ennek ellenére vannak jópáran a helyiek közül, akik hallatják a hangjukat, és kiállnak a külszíni fejtés legpusztítóbb formája, a hegytető elmozdítása ellen, aminek eredményeképp az Appalache-hegység középső részében eddig megközelítőleg 500 hegytető semmisült meg.

Floyd megyébe tartunk, az Appalachia szívébe, hogy vízmintát vegyünk a külszíni fejtés során beszennyezett patakokból. A legközelebbi nagyvárosban kicsivel több mint 3.000 lakos él. Egy kis település, David mellett haladunk el, amely David L. Francis-ről, a Princess Elkhorn szénkitermelő cég elnökéről kapta a nevét. A települést ő építette munkásai számára, és sokáig az ő tulajdonában is volt. Floyd megyében a lakosság 29 százaléka él a szegénységi küszöb alatt. A vidék nagyon emlékeztet az erdélyi Kárpátokra, ahol éppenséggel Verespatak küzd a cianidos aranykitermelés és a külszíni fejtés ellen. Megállunk egy telken, kunyhójából egy bácsi bújik elő, fején koszos kendő, melyen az országot jelképező sas virít. A ház körül csirkék szaladgálnak, a kis füves területet buja növényzet és magas fák szegélyezik. A természet a maga kuszaságában terjeszkedik, a bácsi épphogy csak elfoglalt belőle egy szerény darabot. Kiderül, hogy az ő telkén átfolyó patak is szennyezett. Az elmúlt években az Appalache-hegység középső részének 10 százalékát, megközelítőleg 500 hegytetőt robbantottak fel a hegység mélyében rejtőző szén kitermelése céljából.

A külfejtés minden esetben jelentős környezeti károkat okoz, mert a hegyről először lepusztítják a növényzetet, bulldózerek letarolják a talajt, majd a megkopasztott hegyről elhordják a nyersanyagot borító rétegeket, hogy kinyerjék a nyersanyagot, nagy lyukat hagyva a hegyben, amibe visszatöltik a kikapart rétegeket, és jó esetben talajréteggel borítják. A külszíni fejtésnek az a formája okozza a legmaradandóbb károkat, amikor a hegytetőt egy az egyben fel is robbantják. A felrobbantott szennyező törmelékeket a hegyek között található völgyekbe töltik, nem ritkán betemetve a patakokat. A letarolt növényzet és az elkotort talaj nem szívja fel többé az esővizet, ezért az otthonok áradásoknak vannak kitéve. A cégek könnyen találnak kibúvót a környezetvédelmi előírásokra vagy nem is veszik figyelembe, a Környezetvédelmi Hivatal pedig gyenge a szabályozások betartatásához.

Jeff Chapman-Crane: Gaia agóniája
Forrás: KFTC

A Kentuckians For The Commonwealth (Kentuckiak az államért, KFTC) rengeteg erőforrást próbál megmozgatni, hogy gátat szabjon az Appalachia elpusztításának. A kampány három szinten folyik: különböző akciókkal próbálják mozgósítani a közösséget helyi szinten és figyelemfelkeltő akciókat szerveznek egész Kentuckyban e méltánytalanul elhanyagolt ügy köré (pl. írókat, zenészeket, festőket mobilizálnak, hogy alkossanak a témában; túrákat szerveznek helyiek bevonásával, akik megmutatják a pusztításokat; csoportosan vízmintát vesznek), törvényváltozásokat eszközölnek ki (pl. a források, patakok betemetése ellen), illetve a hatályban lévő törvények megfelelő alkalmazását akarják elérni (pl. cégek engedélyének átvizsgálása, környezetedvédelmi előírások betartatása). Az agitáció nem egyszerű Appalachia zárt közösségeiben, amelyek ezer szálon kötődnek a szénbányászathoz, ami a lakosság identitásának része, mondja Kristi Kendall, a térségben élő KFTC közösségszervező. Kristi rengetegszer találkozik olyanokkal, akik már beletörődtek a bányászcégek módszereibe. Az évtizedek során megtanulták, hogy itt könnyen megüthetik a bokájukat, ezért inkább nem szólalnak fel, mert valamelyik rokonuk vagy ismerősük a cégnek dolgozik. A vidéki közeg sajátossága, hogy az embereket szoros kapcsolati háló fűzi össze: még ha nem is értenek egyet a hegyek felrobbantásával és annak közösségre gyakorolt következményeivel, akkor sem jönnek el a találkozóra vagy tüntetésre, mert rossz szemmel néznének rájuk a szomszédok, vagy akár a családtagjaik. Kristinek azzal is szembe kellett néznie, hogy saját közösségében kívülállóvá válik, vagy saját családja fordul ellene.

Felsétálunk a közeli hegyoldalra, hogy rálássunk egy megcsonkított hegyre. Egy elhagyott, homokos út végén állunk: az élő hegy közepén hatalmas, kopasz folt terpeszkedik, a csonka testrészt gyér fűtakaró fedi. Több mint 500 ilyen plató van még az Appalache-hegységben, a törvényileg kötelező újrahasznosítás jegyében épült már rájuk golfpálya, börtön, repülőgépleszálló, WalMart, és az ingatlanbefektetők is próbálkoztak már luxusotthonok építésével. Egy házilag fabrikált, gokartszerű járgánnyal odahajtott hozzánk egy helybéli srác. A közeli telepről jött, három-négy család lakhat ott. Kíváncsi volt, mit csinálunk. Mit gondolsz a hegytetők felrobbantásáról? - kérdeztem. Szerinte semmi baj nincs vele. Ősztől ő is a bányában fog dolgozni, az apja is ott dolgozott. A helyiek nemigen kérdeznek ilyet egymástól, a külszíni fejtés tabutéma, senkinek sem hiányoznak a felesleges viták.

Olvasd el angolul.

Közösségszervezés egy progresszív adórendszerért

KFTC tagok. Forrás: FB.

Kentucky adórendszere alapvetően regresszív: az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők bevételük nagyobb százalékát fizetik be az államkasszába, mint a magasabb jövedelműek - leginkább azért, mert az alacsonyabb jövedelműek több forgalmi adót fizetnek. A Kentuckians For The Commonwealth (Kentuckiak az államért, KFTC) szerint a személyi jövedelemadó-rendszer, a luxusszolgáltatások adómentessége és az elavult örökségi adó miatt az állam 363 millió dollár bevételtől esik el évente. A KFTC néhány éve kampányt indított a több évtizedes, elavult adótörvényeket leváltó, igazságosabb adórendszerért. A kampányról Lisa Abbott, a KFTC közösségszervezésért felelős igazgatója és Jessica Hays Lucas közösségszervező beszélnek.


Nem nehéz ennyire száraz és nagy téma köré mobilizálni, helyi csoportokat építeni, folyamatos munkát kialakítani?
Jessica: Mindig dilemma, hogy egy kampánycél átfogó legyen, olyan, amit nehezebb elérni, de ami valódi, rendszerszintű változást hozhat, vagy inkább részmegoldásokat tűzzünk ki, ami viszont csak tűzoltásra jó. A KFTC-ben több, kisebb gazdasági igazságosság kampány után döntöttünk úgy, hogy nagyot akarunk markolni. A szervezet az 1980-as években a szénkitermelő cégek ingatlanadó-mentességének megszüntetésével szerezte hírnevét. Az 1990-es évek közepére azonban tagjaink úgy látták, a környezeti igazságosság mellett további témákat is zászlónkra kell tűznünk. Néhány évvel később Bill Clinton, az USA akkori elnöke jelentősen csökkentette az alacsonyabb jövedelműeknek járó szociális támogatásokat. A KFTC akkor az érintettek egy szűk csoportjával, felsőoktatásban tanuló, hátrányos helyzetű, gyermekes szülőkkel kezdett dolgozni. A kampányt részben megnyertük. Ezután az újabb célunk az volt, hogy Kentucky kormánya az alacsony és közepesen magas bérből élőknek járó adóvisszatérítést toldja meg 15 százalékkal, az igazságtalan, regresszív adórendszert kompenzálandó. Ezt még nem sikerült kiharcolnunk. Ez a támogatás azoknak nyújtana segítséget, akiknek van jövedelmük. Ezután döntöttünk egy olyan átfogó kampány kidolgozása mellett, ami mindenkinek használ, ami sok rászoruló ember érdekét szolgálja. Egy átfogó adóreform hálás célnak bizonyult.

Az 1990-es évek megszorítás-csomagjának, amiről Jessica beszélt, az is része volt, hogy a szociális juttatás fejében az állam munkára kötelezte a rászorulót. Ez sok szempontból hasonlít a jelenlegi magyarországi közmunkahelyzetre. Hogyan szerveződtetek?
Lisa: A megszorítások eredményeképp azoknak, akik szociális juttatásban részesültek, a támogatás fejében heti 20, majd heti 30 órát kellett dolgozniuk. Ha nem fogadták el a felajánlott munkát (mert nem felelt meg a képesítésüknek, stb.), akkor ugrott a támogatás. Az első időszakban magáncégekhez is kirendelhették az érintetteket, de az gyorsan aláásta a munkát keresők munkaerőpiaci lehetőségeit. Később csak állami intézményekbe delegálták őket. A megszorítások többek között a felsőoktatásban résztvevő, gyermekeit egyedül nevelő, alacsony jövedelmű szülők, többnyire nők tömegeinek életpályáját lehetetlenítették el. Ezek a nők korán vállaltak gyereket, majd kiléptek a nem ritkán visszaélésekkel teli házasságból, és ezután folytatták felsőoktatási tanulmányaikat. A főiskolai/egyetemi képzés az új életkezdés reményét jelentette számukra. A "reform" után heti 20 órát kellett dolgozniuk (pl. sepregetniük egy középületet), mert a tanulmányi időt nem számolhatták el munkának. Velük dolgoztunk, közösen lobbiztunk, elmondták a döntéshozók előtt, hogy hogyan lehetetlenítette el őket az új rendelkezés, stb. A kampányt, ahogy Jessica is mondta, részben nyertük meg: a rászorulók a felsőoktatásban folytatott teljes tanulmányi időszak egy töredékére, két évre kapták meg a szociális támogatást.

Milyen mobilizálási technikákat alkalmaztok az igazságos adórendszer kampányban?
Jessica: Először is megpróbáljuk kézzelfoghatóvá tenni ezt a nehéz témát. Műhelybeszélgetéseket szervezünk többnyire más témában már aktív csoportoknak, pl. gyülekezeteknek, KFTC csoportoknak, stb. Ezeket a beszélgetéseket először úgy strukturáltuk, hogy átbeszéltük, mi az, ami borzasztó rossz Kentuckyban (milyen szolgáltatás hiányzik, mi az, ami élhetetlenné teszi a helyet, stb.), és ez hogyan függ össze a regresszív adórendszerrel. De később inkább már azzal próbálkoztunk, hogy újraértelmezzük a kormány és az emberek viszonyát. Azt akarjuk, hogy az emberek ne utálják a kormányt, hanem helyette újra azt érezzék, hogy az állam és a kormány az övék. Ebben a keretben kezdtünk el beszélgetni a progresszív adórendszer pozitív hozadékáról Kentucky és lakói számára. A beszélgetések arról folynak, hogy mit szeretnénk látni Kentucky-ban, és milyen követelésekkel élhetnénk az állam felé. Ez perspektívát ad a kampánynak és a résztvevőknek is. Az embereknek különbséget kell tenni az állam és a politikusok között. Az állampolgároknak vissza kell követelniük az államot.
Most pl. egy remek lobbilehetőségre készülünk és mobilizálunk. Kentucky kormánya januárban létrehozott egy Blue Ribbon Commission on Tax Reform nevű bizottságot (Kék szalag bizottság az adóreformért), ami új adórendszerre és bevételnövelő forrásokra dolgoz ki javaslatokat. Május és augusztus között a bizottság meghallgatásokat tart Kentucky mind a hat kerületében a lakók számára. Ez remek lehetőség arra, hogy közvetítsük elképzeléseinket a kormány felé. Azt vettük észre, hogy jó, ha van egy keret, aminek a segítségével tagjaink formába tudják önteni a gondolataikat. Mondandójukat tagjaink úgy keretezik, hogy elmondják, kik ők, milyen változást akarnak látni Kentuckyban, majd azt, hogy mit gondolnak, milyen akadályok állnak ennek útjában, illetve mik az ideális adórendszer alapvetései. A bizottság novemberre terjeszti elő javaslatait.

Hogy néz ki a kampány?
Jessica: Először készítettünk egy törvényjavaslatot. Tagjaink összeültek és összeállítottak egy előzetes kerettervet - összeírták, milyen elvek, szempontok fontosak számukra, mit szeretnének látni egy adóreformban. Ezt a részletes dokumentumot aztán szakértő szövetségeseink fogalmazták törvényjavaslattá. Pl. Kentuckyban számos, a gazdag emberek által használt szolgáltatás után nem kell adót fizetni. Tagjaink összeírták, milyen szolgáltatásokat szeretnének megadóztatni, majd ezt más alulról szerveződő közösségekkel is megvitatták, hogy véletlenül se kerüljön be olyan, amit közinténtézmények, szervezetek is igénybe vesznek. Az adózással kapcsolatos kérdéseket azonban Kentucky közgyűlése (törvényhozó testülete) csak minden második évben tűzi napirendre. Ez egyrészt időt ad a felkészülésre, másrészt viszont ügyesnek kell lennünk, hogy a kampány ne veszítsen a lendületéből. Javaslataink között szerepel a hagyatéki adó megreformálása, a sávos személyi jövedelemadó, a luxusszolgáltatások megadóztatása (pl. tagsági díj privát klubokban, privát biztonsági szolgáltatások, golf kurzus díja, limuzin-szolgáltatások, stb.), a jelenleg adómentes filmforgatás megadóztatása, és a szövetségi kormánytól visszautalt adóvisszatérítés 15 százalékkal való megtoldása. Ez összesen kb. 363 dollár bevételt jelentene az államnak évente, míg az utóbbi 100 millió dollár kiadást.

Lisa: Sokszor halljuk, hogy az adóvisszatérés megtoldása csak fejetlen pénzosztás. Mi azonban azt gondoljuk, hogy ez az alacsonyabb jövedelműeknek járó jogos visszatérés a regresszív adórendszer miatt befizetett adópénzekért.

Olvasd el angolul.