Ki jöhet be és ki számít fehérnek? - Bevándorlók szerveződése most és régen (2. rész)

Ne gyűlölj!
Forrás: minnesota.publicradio.org

Második generációs bevándorlóként a DREAMerek rendelkeztek olyan családi és anyagi háttérrel, hogy el tudtak végezni egy középiskolát, adott esetben egy közösségi főiskolát (community college). Ők, ha úgy tetszik, a jogszerűtlenül tartózkodó bevándorlók "krémje". Értelemszerűen a megfelelő iratok nélkül tartózkodó bevándorlók között is nagyok az osztálykülönbségek. Azok a bevándorlók, akik turista- vagy munkavállalói vízummal érkeznek, majd a vízum lejárta után maradnak, sokszor jól szituáltabbak, magasabban iskolázottak. Azok, akik életüket kockára téve, illegális határátlépéssel jutnak be az országba, ott vállalnak munkát papírok nélkül, ahol éppen lehet, pl. az építőiparban, a szolgáltatóiparban (étteremben), a mezőgazdaságban. Kisegítő munkát végeznek, ismerősön keresztül vagy családtagnak dolgoznak, olyanoknak, akik már megvetették a lábukat, és akik segítségével így könnyebb észrevétlen maradni a hatóságok előtt. Ha munkáltatójuk nem fizeti ki a bért, vagy előre nem bejelentett költségeket von le a bérből, vagy adóságokkal röghöz köti őket vagy szexuális erőszakot követ el ellenük, az érdekvédelemmel a tartózkodásukat kockáztathatják. A büntetlenül visszaéléseket elkövető munkavállalók malmára hajtja a vizet, hogy sok az iratokkal nem rendelkező bevándorló munkás, akikkel pótolni lehet a meg nem hajlókat, és betartani a szakszervezeti vagy egyéb szerveződéseknek. (Itt olvashatod el az első részt.)

A jogszerűtlenül tartózkodó bevándorlók szerveződése a munkásosztályból: César Chávez és a mezőgazdasági munkások erőszakmentes mozgalma és szakszervezetei

Huelga -Sztrájk. Forrás: Tavaana

2009-ben kb. 2,5-3 millióan dolgoztak az amerikai mezőgazdaságban, és a mezőgazdasági munkások 72 százaléka volt bevándorló, többségük mexikói (IPC, NCFH). Kötődésük az USA-hoz erős, vannak, akik már itt születtek. Státuszuk sokféle lehet. Több mint 1 millióan dolgoznak úgy, hogy jogszerűtlenül tartózkodnak az országban (IPC). Az erős agrolobbinak köszönhetően a szövetségi kormány által szabott, a béreket, túlórát, kedvezményeket illető munkajogi szabályozás nem érvényes a mezőgazdasági munkásokra, esetükben az egyes államok saját jogszabályai jelenthetnek védelmet (PCUN). Az illegális munkásokkal pedig a munkaadó végképp úgy bánik, ahogy neki tetszik. Az USA továbbá 30 ezer embernek (a mezőgazdasági munkások 3-5 százaléka) lehetővé teszi, hogy vendégmunkásként kevesebb mint egy évet legálisan dolgozzon az amerikai mezőgazdaságban. A termesztők a helyi munkaerőhiányra hivatkozásul abban az esetben kezdeményezhetik vendégmunkások alkalmazását, ha a felkínált álláslehetőség körültekintő meghirdetése ellenére sem találnak helyben elég embert. Az ezt legalizáló H-2A vízum elvben biztosít némi védelmet. Például megszabja, hogy a munkabér nem lehet alacsonyabb a minimálbérnél, illetve a lakhatási standardokkal kapcsolatban is tesz kitételeket. Mivel azonban a feltételek be nem tartása esetén a munkásnak nem áll lehetőségében munkahelyet váltani, kiállásával a hazaküldést, illetve azt kockáztatja, hogy a következő szezonban nem fogják alkalmazni, és mivel az állami ellenőrzés nem kiterjedt, könnyen nyílik lehetőség a visszaélésre. Sok munkás továbbá hatalmas kölcsönökbe veri magát azért, hogy fedezze a beutazási költségeket vagy kifezesse a munkaközvetítő díját. A beutazási költségeket a munkáltató akkor köteles megtéríteni a munkásnak, ha az a munkaviszony legalább felét ledolgozta. Így a munkás - megfelelő érdekvédelem hiányában - a rossz körülmények ellenére is sokszor maradni kényszerül. Gyakori az is, hogy a munkáltató kijátssza azt a kötelességét, hogy kifizesse a munkás hazautazásának költségeit. Az országban legálisan vagy iratok nélkül élő mezőgazdasági munkások, adott esetben állampolgárok pedig, közvetetten esnek áldozatul a kizsákmányoló rendszernek: a munkáltatók a nagyobb haszon kedvéért inkább alkalmazzák azokat, akiknek kevesebbet lehet fizetni (mert pl. a vendégmunkás bérén megspórolható a társadalombiztosítás) (Working Immigrants).

A mezőgazdasági munkások között kezdett el szervezkedni 1962-ben César Chávez. Szülei Mexikóból vándoroltak Arizona államba, ő 1927-ben már az USA-ban született. Kisgyermekkorában az 1930-as évek gazdasági válságában a család elveszítette a farmját, és a szülők elszegényedve gyerekestül Kaliforniába vándoroltak, ahol idénymunkásnak szegődtek. A spanyolajkúak helyzete akkoriban sok szempontból a déli államokban élő afro-amerikaiakéhoz volt hasonló. Az oktatás sok helyen szegregáltan folyt, az iskolában tilos volt spanyolul beszélni, és a társadalom alapvetően lenézte a mexikói származásúakat. Voltak olyan éttermek, ahol csak fehéreket szolgáltak ki. Chávez mezőgazdasági munkásként dolgozott, majd két évet szolgált a hadseregben, aztán 1952-ben Fred Rossnak, egy Saul Alinsky almába tartozó közösségszervezőnek kezdett dolgozni, ahol 1958-ban a szervezet igazgatója lett. A Community Service Organization azonban nem kötelezte el magát a mezőgazdasági munkások megszervezésének, így Chávez 1962-ben feladta állását, és szövetségeseivel saját szerveződésbe kezdett.

Szavazzatok! kampány. Forrás: UFW

Az 1960-as évekre Kaliforniában létrejött egy nagybirtokokos réteg, amely szakosodott és iparosított mezőgazdálkodást folytatott. Ennek a rendszernek a működtetése, különösen a nagy sivatagos területeknek köszönhetően, sok fél részéről igényelt jelentős beruházásokat, és a fenntartásában egyaránt érdeke származott a bankoktól kezdve a mezőgazdasági gép- és öntözőberendezésgyártókon át a csomagoló- és szállítóiparon keresztül a nagy- és kiskereskedőkig mindenkinek. Így a kapitalista piramis gyakorlatilag legalján lévő mezőgazdasági munkásoknak nemcsak a termesztők, hanem egy kiterjedt és befolyásos üzleti érdekhálózat ellenében kellett erőt felmutatniuk, akik sikerrel el is fojtották az évtizedek óta folyó szerveződési próbálkozásokat. (2003: Dalton)

Chávez célja az volt, hogy a munkásokat nagy számban szakszervezetekbe tömörítse, hogy aztán kollektív szerződést köthessen a termesztőkkel, illetve a munkások felvétele is a szakszervezeten keresztül történjen. Mozgalma a megtelepedett mezőgazdasági munkások érdekeit védte, sokszor az ún. Bracero program keretében szezonális mezőgazdasági munkára érkező, szintén nehéz sorsú mexikói vendégmunkásokkal szemben. Az 1942-64 között működő szövetségi állami programban ugyanis kijátszható volt a vendégmunkások minimálbérének kifizetése, így a termesztők az 1950-60-as években a több százezer vendégmunkás olcsó és könnyen hozzáférhető munkaerejével gyakorlatilag megtorpedózták az országban megtelepedett mezőgazdasági munkások érdekvédelmi törekvéseit.

Chávez stratégiája az volt, hogy először minél szélesebb tömegbázist épített ki, hogy legyen foganatja a nyomásgyakorlásnak. 1962-ben Dolores Huertával megalapította a National Farm Workers Association-t (Mezőgazdasági Munkások Országos Egyesülete, NFWA), ahol a szakszervezeti tagdíjakból szerény kedvezményeket és támogatásokat kínált a tagoknak. A három éven át tartó kapcsolatépítés és toborzás azonban lassan ment úgy, hogy az NFWA nem tudott győzelmeket felmutatni. A szervezet bővüléséhez végül egy 1965-ös sztrájk adta meg a lendületet. Egy főként fülöp-szigeteki munkásokat tömörítő szervezet (AWOC) sztrájkba kezdett a kaliforniai Delano környéki szőlőtermesztők ellen, és az NFWA csatlakozását kérte. A felhívás hatására és a 3 évig tartó toborzás-bizalomépítés eredményeképp 1200 család csatlakozott. Megkezdődött az 5 évig tartó sztrájk, majd a két szervezet United Farm Workers (UFW) néven egyesült. 1970-ben a Delano környéki szőlőtermesztők a lokális, az országos és a nemzetközi nyomás hatására 3 éves szerződést kötöttek az UFW-val, ami hatalmas sikert jelentett a mozgalom életében. 1968-ban Robert F. Kennedy szenátor is csatlakozott az egyik megmozduláshoz.

Repülőgép permetezi a szőlőt 1969-ben,
miközben munkások dolgoznak.
Source: UFW

Ezt követően az UFW a salátatermesztők ellen is bojkottba kezdett, miközben a delanoi gazdák a szerződés lejárta után egy másik, kevesebb kedvezményekkel is beérő szakszervezettel kötöttek szerződést. Ennek hatására 1973-ban újabb sztrájkok kezdődtek, amit a hatalom erőszakkal fojtott el. Az UFW válaszul újabb szőlőbojkottot indított, aminek hatására 17 millió amerikai állt el a delanoi szőlő vásárlásától. Ezzel a szőlőkereskedelemben érdekelt üzleti hálózatnak, a termesztéstől az eladásig, akkora profitveszteséget okoztak, hogy 1975-ben Kalifornia kormányzója törvénybe foglalta a mezőgazdasági munkások jogát a szakszerveződésre. A szupermarketek részéről érkező nyomás miatt a termesztők sem mondtak ellent. Az UFW szakszervezeti tagsága az 1980-as évekre több mint 40 ezerre nőtt.

A termesztők erre az 1982-es kaliforniai kormányzóválasztáson egy millió dollárral megtámogatták egy szakszervezet-ellenes jelölt kampányát, aki kormányzóként megvonta támogatását a szakszerveződési törvény érvényesítésétől. Az UFW erre újabb szőlőbojkottba kezdett, és kampányt indított a növényvédőszerek ellen, amelyek komoly egészségügyi problémákat okoztak a munkásoknak, illetve gyermekeiknek. 1992-ben az UFW aktivistáinak sikerült elérniük, hogy növekedjen a szőlőültetvényen dolgozók bére.

Chávez 1993-ban hunyt el, az UFW egyik kampánya most az ún. AgJOBS törvény elfogadtatása, ami a jogszerűtlenül tartózkodó bevándorlók státuszát legalizálhatná és megnyitná előttük az utat az állandó letelepedési engedélyhez.

Viva La Causa: César Chávez szervezőelvei

Aktivisták a paradicsomültetvényeken
dolgozók béremelését követelik
egy Taco Bell gyorsétterem előtt.
Forrás: elenemigocomun.net

Az 1960-as évekre egyre inkább kibontakozóban volt a mexikói-amerikai polgárjogi mozgalom. A mexikói-amerikaiakat érő megkülönböztetés, az iskolai szegregáció, a gazdasági kizsákmányolás és a kultúrájuk lenézése ellen, illetve a valós politikai részvételért küzdő Chicano mozgalmat Chávez és társai a mezőgazdasági munkások oldaláról erősítették. Chávez munkássága az erőszakmentesség elvén nyugodott, rengeteg vallásos elemet használt, és a széles társadalmi összefogást célozta meg. Chávez azt vallotta, hogy az UFW a mezőgazdasági érdekcsoportokkal szemben attól válhat erőssé, ha egyrészt nem hagyja magát nemi és etnikai alapon megosztani, és egymás ellen kijátszani, másrészt széles támogatói bázist képes kiépíteni magának.

Éppen ezért a mozgalomnak a nők és a latino mezőgazdasági munkások mellett a diákok közül, a fehér középosztályból, és a latino munkásosztályból is rengeteg tagja volt. Chávez így fogalmazott: "Ha mozgalmunk csupán mezőgazdasági munkásokból állna, elképzeléseink csupán 30 százaléka állna rendelkezésünkre. Nem lenne csoportok közötti termékeny eszmecsere, nem tudnánk növekedni. Az a szép, hogy más csoportokkal újfajta ötletekkel, szokásokkal dolgozunk." (2003: Dalton) Ez segített abban is, hogy a mozgalom életében oly sokszor használt bojkott taktika országos, illetve nemzetközi szinten is követőkre talált.

Chávez életében többször is demonstratív jelleggel éhségsztrájkolt, böjtölt. A böjtöket lezáró nagymisék, a vallási rendezvények fontos kötőerőt képeztek az alapvetően vallásos mexikói-amerikai mozgalom tagjai között. Az első böjt 1968-ban történt a "szakszervezet megtisztulásáért", amikor az első 5 éves sztrájk során a tagok kezdték hitüket veszteni az erőszakmentes ellenállás taktikájában, és erőszakot akalmaztak. A böjt jelzés volt a katolikus püspökök felé is, akik nem voltak hajlandóak egyértelműen kiállni a szegények mellett, hanem a közvetítő és békítő szerepét játszották a munkások és a termesztők vitájában. A 25 napos böjt végén Chávez nyilvános misét rendezett, amin több mint 8.000 támogatója vett részt, többek között Robert F. Kennedy szenátor, akivel megosztotta a megszentelt kenyeret. Chávez éhségsztrájkkal tiltakozott még egy arizonai sztrájkot tiltó törvény ellen, illetve növényvédőszerek ellen folytatott kampány során is. Katolicizmusa a felszabadító teológiában gyökerezett.

Az UFW számos, mezőgazdasági munkás szerveződésnek adott erőt és perspektívát, pl. 2002-2005 között a floridai paradicsomültetvényeken dolgozók béremeléséért a Taco Bell gyorsétterem ellen sikeres országos bojkottot folytató Coalition of Immokalee Workers-nek (Immokalee-i Dolgozók Koalíciója), vagy a bázisát jogi segítségnyújtáson keresztül kiépítő, majd szakszervezetté alakuló PCUN Oregon's Farmworker Union-nak (PCUN Oregoni Mezőgazdasági Munkások Szakszervezete). A PCUN alapító tagjai közül többen a Chávezről elnevezett, 1973-1983 között működő, mexikói-amerikaiak számára létrehozott iskolában, a Colegio César Chávezben végeztek. Chávez egyébként általános iskolai végzettséggel rendelkezett, élete során autodidakta módon képezte magát. Barack Obama idén októberben adott át egy Cháveznek állított emlékművet San Franciscoban.

Az amerikai középosztály a jogszerűtlen bevándorlók oldalára áll: a Menedék mozgalom

Forrás: share-elsalvador.org

De hogyan lehet nem fennakadni az ICE hálójában iratok nélkül? Úgy, hogy az ember megpróbál észrevétlen maradni. Betegség esetén nem megy orvoshoz, ha különösen kiszolgáltatott helyzetben van, iskolába sem iratkozik be, igyekszik nem feltűnni senkinek, különösen nem a hatóságoknak. Ha helyzet adódik, próbál legalább ideiglenes engedélyeket szerezni. És igyekszik megtalálni azokat, akik iratok nélkül is alkalmaznak munkaerőt. Ez jobb helyzetbe került bevándorlók esetében lehet családi vállalkozás, a kiszolgáltatottak esetében pedig olyan munkaadók, akik azokra az emberekre utaznak, akiken státuszuk miatt nyerészkedhetnek. A kényszermunka, az adóságokkal, bérelvonásokkal való röghöz kötés vagy a szexrabszolgaság is elrejti a hatóság szeme elől az elnyomásban élőket. A bevándorlóknak nagy szükségük van azokra a civil szervezetekre, akiken keresztül érvényesíteni tudják jogaikat anélkül, hogy az országban tartózkodásukat veszélyeztetnék. És szükség van a többségi társadalom támogatására is, akik a mindennapokban vagy vészhelyzetben segíteni tudnak a bevándorlók életkörülményeinek méltóságosabbá tételében. Ezért is fontosak azok a kezdeményezések (pl. az oregoni Rural Organizing Project), melyek célja, hogy minél több közösség viseltessen nyitottan a bevándorló családok iránt, és befogadó közeget tudjon teremteni a mindennapokban, vagy védelmet kritikus helyzetekben.

A többségi társadalom kiemelkedő támogatásának egyik példája a Sanctuary Movement, azaz a Menedék mozgalom, ami az 1980-as években az amerikai társadalom egy részétől az USA közép-amerikai külpolitikájára volt kritikus válasz. Az 1980-as években a Nicaraguaban, Guatemalában, illetve El Salvadorban zajló vérengzések és polgárháborúk elől közel egy millióan menekültek az USA-ba.

Annak ellenére, hogy az aktuális amerikai vezetés ezekben az országokban a neoliberális gazdaságpolitikát és az amerikai tőke térnyerését támogató vezetőket finanszírozta, akik több százezer ember haláláért tehetők felelőssé, a reagen-i adminisztráció jelentősen akadályozta a menedékkérőket a menekültstátusz megszerzésében. A többségi társadalom egy része azonban egyre inkább szembesült az amerikai külpolitika következményeivel, és jópáran elkezdtek felelősséget vállalni.

A vallási gyökerű Menedék mozgalom 1980-ban kezdett kibontakozni. Különböző felekezetek hitükkel és elveikkel számot vetve először jogi és pénzügyi támogatást nyújtottak az országba bejutott közép-amerikai menedékkérőknek, majd 1982-ben egy arizonai presbiteriánus lelkész, John Fife a bibliai hagyományokra visszavezetve menedékhellyé nyilvánította gyülekezete templomát. A kifüggesztett feliratok így szóltak: "Ez az elnyomott közép-amerikaiak menedékhelye. Bevándorlás: ne szentségtelenítsétek meg Isten menedékét." (wikipedia) Ennek hatására 1985-re a Menedék mozgalomhoz szerte az országban közel 500 helyszínnel csatlakoztak hitközösségek, nem vallásos szervezetek, otthonukat megosztó családok. Az inspirációját a mozgalom a Biblián kívül az Underground Railroadból ("föld alatti vasútvonal") merítette. Az USA déli államaiból egészen Kanadáig vezető, biztonságos szállást jelentő házak "vonalán" leltek menedéket a menekülő rabszolgák a 19. században, a hálózatot a rabszolgafelszabadító (abolicionista) mozgalom aktivistái építették ki.

A bevándorlási hivatal az 1980-as években csapott le a Menedék mozgalomra. Több vezető ellen indított eljárást, és többüket embercsempészet vádjával vádolta meg. A mozgalom kivívta a nagyközönség támogatását, az eljárás széles körű felháborodást és tüntetéseket váltott ki. A társadalmi nyomásnak is köszönhetően 1990-ben a kormány törvényben biztosított átmeneti védett státuszt a közép-amerikai menedékkérőknek. (wikipedia)

Mindenkinek köze van

Portlandben Sarah, az Oregoni Új Menedék Mozgalom (Oregon New Sanctuary Movement) egyik tagja szállásolt el. Sarah a 2000-es évek elején egy helyi szervezetnél dolgozott az el salvadori Santa Marta-ban, ott politizálódott. Több szervezetnél dolgozik Oregonban, és aktivistaként építi az Oregoni Új Menedék Mozgalom helyi csoportját és a portlandi befogadó közösséget. Gyakran utazik vissza El Salvadorba látogatóba, hogy barátaitól energiát és erőt merítsen, de tudja, hogy itt az USA-ban van dolga, aktivistaként itt tud legtöbbet tenni a bevándorlók érdekében.

El Salvadorban, azt mondta, az emberek általában politikailag sokkal tudatosabbnak tűnnek, mindennapjaikban sokkal inkább jelen van a politikáról való párbeszéd. Különösen abban a közösségben, ahol Sarah élt - nagyrészt az 1979-1992 között zajló polgárháború miatt, de egyszerűen szükségből is - az alapvető jogokért és az önmeghatározásért való szerveződés sokkal inkább része a közösségi életnek.

A politikai szerepvállalás, a közösségszervezés és a társadalomformálás a hétköznapi életünkben kezdődik.

Itt olvashatod el az első részt.

További forrás: Frederick John Dalton: The Moral Vision of César Chávez. Maryknoll, New York, 2003. Lynn Stephen: The Story of PCUN and the Farmworker Movement in Oregon. University of Oregon. Eugene, 2012. Ganz Marshall: Why David Sometimes Wins. In: David M. Messick and Roderick M. Kramer: The Psychology of Leadership. Mahwah, NJ: Lawrence Erlbaum, 2005, pp. 209-238.
Dokumentumfilm: Chicano! History of the Mexican American Civil Rights Movement - Part 2: The Struggle in the Fields. PBS Documentary, 1996.

Olvasd el angolul.