Erős népnek nem kell erős vezető. (Ella Baker)
1955 decemberében
Alabama államban
Rosa Parks egy buszsofőr utasítása ellenére nem adta át a helyét egy fehér bőrű utasnak.
Az afroamerikai nőt néhány órán belül letartóztatták. Az eset nagy felháborodást váltott ki az afroamerikai közösségben, és válaszul bojkottálták a busztársaság járatait. Parksot négy nappal később bűnösnek találta a bíróság, és $14 pénzbírsággal sújtotta. Az igazságtalanság további lendületet adott a bojkott folytatásához, és a mozgósítás eredményeképp több ezer afroamerikai alakította úgy az életét, hogy ne kelljen a busztársasággal utaznia.
A bojkott egészen 1956 végéig tartott, amikor az Amerikai Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek nyilvánította az alabamai buszjáratok szegregációjára vonatkozó törvényeket. A
Montgomery buszbojkott néven ismertté vált polgári engedetlenségi akció az afroamerikai polgárjogi mozgalom egyik első sikereként vonult be a történelembe, és Parks mellett országos ismertséget szerzett egy afroamerikai baptista tiszteletesnek, a bojkott egyik szervezőjének,
Martin Luther King, Jr.-nak.
A bojkott beindítása és fenntartása
széles körű agitációt és összehangolt szervezőmunkát igényelt olyan környezetben, ahol életveszélyes volt az aktivizmus. Az aktivisták támogatókat toboroztak a közösségből, és segítettek megszervezni az alternatív közlekedési lehetőségeket. Akinek volt autója, az szállította a többieket, az afroamerikai taxisofőrök pedig egy buszjegy áráért kínálták szolgáltatásaikat. Sokan egyszerűen gyalogoltak. A bojkotthoz egyre többen csatlakoztak, egyre többen látták úgy, hogy
megéri kockára tenni állásukat, vagy fizikai épségüket.
A sikereken felbuzdulva 1957-ben megalakult a
Southern Christian Leadership Conference (SCLC - Déli Keresztény Vezetők Konferenciája), hogy további erőszakmentes polgári engedetlenségi akciókat koordináljon az afroamerikaiak egyenjogúságáért. Az SCLC első alkalmazottja
Ella Baker volt, aki munkásságán keresztül óriási hangsúlyt fektetett a mozgalomban az alulról szerveződő
sejtek erősítésére, és az új
vezetők kinevelésére.
A mozgalom sikerei tehát
a közösségszervező aktivisták kitartó, alapos és fáradságos munkájában gyökereztek, akik megerősítették az afroamerikai közösségeket, és ráébresztették őket arra, hogy összefogással
hatalmukban áll megváltoztatni az elnyomó törvényeket és hatalmi rendszereket. A mozgalom emblematikus és tehetséges alakjai a közösségszervezők munkája nélkül nem élvezhették volna százezrek támogatását. De a közösségszervezők sem a nulláról indítottak, hanem a megelőző évtizedek-évszázadok során működő szerveződések eredményeire építkeztek. Rosa Parks sem a semmiből merítette bátorságát, hanem jól képzett emberi jogi aktivista volt. Sőt, nem is ő volt az első, aki nyíltan ellenszegült a szegregáció ilyen formájának. 9 hónappal korábban pl. Claudette Colvin-t, egy 15 éves állapotos afroamerikai lányt vertek bilincsbe és tartóztattak le ugyanúgy Montgomery-ben, mert nem volt hajlandó átadni a helyét.
Ez az afroamerikai polgárjogi mozgalom történetéből kiragadott epizód jól mutatja, hogy
a társadalmi változás mozgatórugói nem kizárólag és nem elsősorban a tehetséges és karizmatikus vezetők, hanem maguk
az emberek, akik szervezett és összehangolt formában
képesek megkérdőjelezni az uralkodó hatalmi viszonyokat, és
érdemlegesen
képesek részt venni a változásról folyó demokratikus párbeszédben. A társadalmi változás pedig akkor lesz mélyreható, ha minél több
elnyomott embert és
érdekcsoportot sikerül
hatalommal felruházni, hogy szervezett érdekképviseleten keresztül, demokratikus formában terjesszék elő követeléseiket. De milyen hatalomról, kinek az erejéről beszél az amerikai közösségszervező hagyomány?
2012 áprilisában egy bolgároknak, magyaroknak, románoknak és szlovákoknak tartott közösségszervező tréningen vettem részt Chicagoban, ahol a tréner arra kért minket, hogy 10-es skálán jelöljük, mennyire akarunk hatalommal rendelkezni. Gyorsan kiderült, hogy mindannyian mást értünk a fogalom alatt, és
a hatalom jelentése közép-kelet-európai kontextusban egyáltalában nem olyan egyértelmű, mint az amerikai közösségszervező szakirodalomban. A résztvevők közül legtöbben kényelmetlenül érezték magukat a fogalom használatával. Voltak, akik azért nem akartak hatalmat, mert az visszaélésre ad lehetőséget. Voltak, akik úgy érezték, nincs elég tudásuk ahhoz, hogy hatalmuk legyen. Voltak, akik szerint már most is elegendő hatalmuk van. Eléggé meghökkentette a csapat az amerikai trénereket, akiknek a
hatalom a cselekvőképességet (Saul Alinsky), a társadalmi, politikai, és gazdasági változáshoz szükséges erőt jelenti (Martin Luther King, Jr.), ami
követelések formájában jut érvényre (Frederick Douglass).
Ez még inkább rádöbbentett arra, hogy ha Magyarországon, vagy Közép-Európában meg akarjuk erősíteni a kevés hatalommal rendelkező közösségeket, és széles közösségi bázissal rendelkező civil szervezeteket szeretnénk felépíteni, akkor nemcsak a közösségszervező hagyományt és módszert kell elsajátítanunk, de a terminológiát is honosítanunk kell. A közösségszervező szakirodalomban ugyanis rengeteg olyan fogalom van, mely idegenül hangzik a mi nyelvi és társadalmi kontextusunkban. A
hatalom (power),
elnyomás (oppression),
vezető (leader), képessé tétel (empowerment),
agitáció (agitation),
sejt (cell, chapter),
önérdek (self-interest), követelés (demand), nyilvánosság tere (public arena) mind-mind olyan kifejezések, amelyeket fontos a nőjogi mozgalomból, a rabszolgafelszabadítási mozgalomból és a munkásmozgalomból táplálkozó amerikai közösségszervező hagyományra hagyatkozva értelmeznünk, de gyökereit meg kell találnunk saját kulturális beágyazottságunkban is.
A blog egyik célja, hogy hozzájáruljon ilyen és ehhez hasonló kérdések átgondolásához, és a közösségszervezés elméletéről és gyakorlatáról folyó
szakmai diskurzushoz.
A blog további célja, hogy
bővítse a magyarul elérhető olvasmányanyagot azon keresztül, hogy az amerikai közösségszervezés elméletébe és gyakorlatába ad betekintést. A közösségszervezésről magyarul elérhető szakirodalom ugyanis elenyésző, és ahol szó esik közösségszervezésről, ott is többnyire a közösségfejlesztés szinonimájaként, alternatívájaként hivatkoznak a folyamatra. A két megközelítés között azonban jelentős különbség van. Míg a közösségfejlesztés alapvetően a kormányzattal, önkormányzattal való együttműködésen alapszik, és a közösség gyarapodása érdekében mozgósítja az állami és az üzleti forrásokat, addig a közösségszervezés elsődleges célja, hogy a közösséget autonóm hatalommal ruházza fel, amely saját képviseletében elegendő befolyással rendelkező, azaz hatalmi tényezőként lép be a nyilvánosság terébe.
A Magyarországon 50 éves hagyománnyal rendelkező közösségfejlesztés továbbá a népművelés hagyományában keresi gyökereit, ami szintén élesen elkülöníti a közösségszervezéstől, melynek szükség esetén alapvető elve a létező hatalmi viszonyok megkérdőjelezése és a hatalommal való konfrontáció felvállalása akár erőszakmentes polgári engedetlenség útján is.
A közösségszervezésről való párbeszéd elmélyítése Magyarországon és Közép-Kelet Európában azért is
időszerű, mert egyre több szervezet hivatkozik a módszer alkalmazására, például
A Város Mindenkié (AVM), a
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), vagy a
Magyar Szegénységellenes Hálózat (MSZEH). A módszer iránt érdeklődők száma is nő. A
Civil Kollégium Alapítvány tavaly kezdett el egy közösségszervező
tanulókört, és nemrég indított útjára egy amerikai csereprogramot a közösségszervezés iránt érdeklődő magyar, illetve közép-európai fiataloknak az
Európai Közösségszervező Hálózattal (European Community Organizing Network, ECON) együttműködésben. A Hálózat munkájának eredményeképp pl. Szlovákiában és Romániában néhány éve már folyik közösségszervezés, ennek ellenére közel sem beszélhetünk arról, hogy a módszer meggyökerezett volna a térségben.
Érdemes lenne tehát most feltárnunk
a közösségszervezés regionális történelmi gyökereiet, beleértve a nemzeti és etnikai kisebbségi, és az egyházi hagyományt is, és beazonosítani a közösségszervezés azon előfutárait, akik a kirekesztett csoportok demokratikus elveken nyugvó megszervezésén fáradoztak. Továbbá, az elmúlt 20 év civil és mozgalmi tevékenységei között is számtalan olyan példa akad, amelyeknek közösségszervező szemszögből is érdemes lenne leszűrni a tanulságait.
A blog elsősorban a magyar, illetve a közép-kelet-európai közönségnek szól, ezért a blogbejegyzések angolul is olvashatók.
Olvasd el angolul.
